Végre eljön a rajt ideje

A koronavírus járvány miatti megszorítások csak most tették lehetővé, hogy a Citroën Rally Team Hungary idei versenyzőpárosa a hétvégén bemutatkozhasson a hazai ralibajnokságban. A Lukács Csucsu Kornél – Tóth Imre egység a szezonnyitó Salgó Rally-n tudja először versenykörülmények között kipróbálni magát. Több teszten van túl a csapat, a Tagai Racing Technology által biztosított Citroën C3 R5 meggyőzte a pilótát, aki a korábbi évek ralizása után rallycrossból érkezett vissza szeretett sportjába és Csucsu bízik magában és rutinos navigátorában, hogy a legtöbbet fogják kihozni magukból.

Eredetileg az Eger Rallyval kezdődött volna márciusban a rali szezon. – Hosszúra nyúlt a várakozás, hiszen február végén már teszteltünk az egri pályákra, ami ugye elmaradt  – mondta Csucsu az előzményekről.  – Vártam azt a futamot nagyon. Azok a pályák, a mostaniakkal ellentétben, már ismerősek voltak számomra. Ezek a salgói szakaszok teljesen újak lesznek, még ebben az irányban egyiken sem versenyeztem korábban. Önmagában sem lesz egyszerű a feladatom, hiszen hosszabb kihagyás után térek vissza a rallyba, de bízom abban, hogy a régi mozdulatok előjönnek és bízom Tóth Imi óriási rutinjában, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat fog segíteni.

Egynapos versennyel indul a bajnokság, vasárnap három különböző gyorsasági szakaszt kell háromszor teljesíteni a mezőnynek. Rekordszámú nevező, 190 induló várja a futamot, a csúcskategóriában is korábban nem látott mennyiségű induló, 27 R5-el induló versenyzőpárost láthatnak a nézők. Így beszélt a Citroën C3 R5-ről a fiatal pilóta.

  • Az autó szenzációs! Nagyon jó vele menni! Hihetetlenül jó a futóműve, emiatt nagyon jól fordul és az állításokra nagyon jól reagál, minden módosítást azonnal lehet érezni. A csapat mindenben a maximálisat nyújtja! Hatalmas rutinjuk van az autó beállításaiban, ezáltal nekem is jóval könnyebb dolgom volt már az első métereknél. Mindenki profi, mindenki teszi a dolgát, jó lesz velük dolgozni!

Idén is a Pirelli gumik mellett döntött a Citroën Rally Team Hungary. A pilóta előző hétvégén még a rallycross bajnokság szezonnyitóján versenyzett egy 600 lóerős SuperCar autóval. Jól sikerült a kezdés, a gyakran test-test elleni küzdelmek végén a döntőben negyedik helyen végzett Csucsu. Amikor a ralis esélyekről kellett nyilatkoznia, ezt a választ adta: „Vannak bennem ötletek, hogy milyen eredmény lenne elfogadható, de ha a verseny végén elmondhatom, hogy a száz százalékot kihoztam magamból, akkor az eredménytől függetlenül elégedett leszek.”

Fotók: duen.hu

 

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!