Bencs Zoltán és Bencs Gábor számára nem az Eger Rallye pályái a legkedvesebbek a versenynaptárban, de ezt félre tették és kemény tempót diktálva, a terveiknek megfelelően elcsípték az abszolút 10. helyet, az 5-ös géposztályban pedig az ezüstérmet. Bencs Zoltánnal beszélgettünk.
Az 5-ös kategória harmadik helyével nyitottátok az évet az Orfű Rallye-n. Ehhez képest mi volt a tervetek Egerben?
Egerbe szerettünk volna még jobban szerepelni, mégiscsak egy számunkra sokkal ismerősebb versenyhelyszín volt az egri, mint a Mecsek, sokszor versenyeztünk már ezeken a gyorsaságikon. Reméltük, hogy a pályaismeretünk hozzájárul majd a sikerekhez. Az Orfű Rallye-ból tanulva igazítottunk az autónkon néhány dolgot, a futómű beállításokon kellett változtatni valamennyit. Mindenképpen szerettünk volna az első tízbe beférni, még ebben a megerősödött Rally2-es mezőnyben is. Orfűn is ez lett volna célunk, ami nem sikerült, a géposztályban pedig a lehető legelőkelőbb helyezés megszerzése volt a feladat.
Sikerült? Hogy alakult az Eger Rallye-tok?
Igen, sikerült. Aki ment már valaha a szombat esti Egerszalók-Eger pályán, az jól tudja, hogy az egy igazi, elvállalós történet, hamar kiderül, hogy ki mer rajta hatalmas tempóval elkanyarodni a semmibe. Mi így kezdtünk, abszolút harmadik helyen zártuk a bemelegítő gyorsaságit. Feküdt a Hondánknak a superspecial szakasz, másnap ugyanilyen elánnal készültünk a folytatásra.
Az első vasárnapi szakaszon a Bátor közelében lévő dobálós részt most is elspóroltuk, de aki nem vállalja el, az rögtön begyűjti a plusz másodperceket. Az elágazás után, a lobogós pályaszakasz már ismét kedvezett a Hondánknak, ötödikben el kellett fordulni mindenhol és kiderül, hogy hova vagyunk jók. A második körre már összeszedtem én is magam, a bátyám egyfolytában kiabálta, hogy ne vedd el a gázt, ezt szerintem sűrűbben bemondta, mint azt, amit a füzetből kellett neki olvasnia. 🙂 Hajtott folyamatosan, éreztük, hogy az autóval megérte foglalkozni, sokkal jobbak lettek a beállítások, rendesen az útra tudtuk tenni a Hondát, ezáltal jobban elvállalhattuk a tempós kanyarokat.
Napközben semmilyen különleges esemény nem történt, a lassítóknál nem hibáztunk, nyugalomban fogytak a kilométereink. Mondhatnám azt is, hogy élménymentes volt a versenyünk, de ez ebben a formában nem igaz, mert elég nagy élmény az, amikor ötödik fokozatban, tiltáson érkezünk egy lassítóra. Közben folyamatosan mondogatod magadban, hogy még nem fékezel, még mindig nem fékezel, hiszed, hogy jó lesz, majd a fékpofák irgalmatlan erővel kezdik el harapni a tárcsákat és lassítani az autónkat. Óriási csatát kellett vívnunk a tizedmásodpercekért is. Meg is lepődtünk egyszer, amikor az abszolút 16. időt autóztuk, de a 16 leggyorsabb autó, 10 másodpercen belül volt. A taktikánk ezért is volt nagyon feszes, az utolsó pillanatig vártunk mindig a fékezéssel, és a lehető leggyorsabban fordultunk el. A rendezés rendben volt, végig tartottuk az időtervet, normális volt a szervizpark, ezekkel szemben semmiféle kifogásunk nem lehetett. Nekünk a pályákkal volt kizárólag gondunk. Nem ilyen pályákon jó rallyeversenyezni, nem ezekhez vagyunk szokva, nem ilyeneken nevelkedtünk.
Amondók vagyunk, hogy ha van rá lehetőség, hogy olyan pályákon menjünk, amik nem csak ilyen éppen kanyarokkal színesített „hegyi felfutópályák”, hanem vannak benne jó nagy, éles, technikás kanyarok, kanyarkombinációk, kanyarról, kanyarra esünk, na ezt szeretjük mi! Amikor 122 km/órás átlagsebességgel megyünk, az nem rallyeverseny. Attól függetlenül, hogy nekünk minden stimmelt, semmire nem panaszkodhattunk, emellett nem mehettem el szó nélkül. Inkább legyen 60-70-es átlagsebességünk, dolgozzunk, gépészkedjünk, élvezetesebb és izgalmasabb az a fajta autózás, mint, amikor padlógázon átrohanunk a gyorsaságikon.
Kazincbarcika?
Pontosan ez a terv, nekünk hazai pálya lesz borsodiként. Én Miskolcon élek, de a munkám Kazincbarcikához köt, nem kérdés, hogy ott leszünk mindenképpen a soron következő Rally2-es bajnoki futam rajtjánál.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
