Hírek

Így is célba kellett érni

Cseke Péter és Csikós Borbála is megvívta a maga harcát a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, célba értek, boldogok voltak, és most mi is örülünk, hiszen a díjátadó ceremónia után négy nappal is sikerült meglepnünk őket. Cseke Péterrel […]

Hírek

Nem sajnáltuk rávinni a kocsit a murvára

Ruszkai Attilának és Bodnár Attilának kétszer is a Székesfehérvár-Veszprém Rallye leghosszabb szakaszán gyűlt meg a baja fékekkel, így nagy harc árán állhattak csak fel a dobogó második fokára. Ruszkai Attilával beszélgettünk.

Hírek

Nem adhattuk fel

Virág Tamás és Matics Barbi számára sokáig minden ideálisan alakult a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, a fekete leves szokás szerint a végére maradt, de ők azzal együtt is legyőzték a sok-sok nehézséget. Virág Tamással beszélgettünk.

Hírek

A Kislőtér tartogatott nekünk bőven izgalmakat

Vass Károly és Hoferka Péter számára sem volt egyszerű a Székesfehérvár-Veszprém Rallye, az első körben pedig nem csak a hőség kínozta Karcsit, hanem a szükségesnél két számmal kisebb kölcsöncipője is. Vass Károllyal beszélgettünk.

Hírek

Ismét elengedték az ezüstöt

Velenczei Ádámék az abszolút második helyen álltak a 28. Székesfehérvár-Veszprém Rallye utolsó szakasza előtt. Minimális murvás tapasztalattal rendelkező szécsényi pilótát csak a korábbi világbajnok tudta megelőzni. A végén azonban „csak” a dobogó harmadik helye jutott […]

Hírek

Behúztunk mindent, amit csak lehetett

Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt pályafutása első abszolút Rally2-es győzelmét aratta a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, és ezzel a bajnokságban is sikerült az élre állniuk. Kocsis Imrével beszélgettünk.

Hírek

Veszprémi sikerrel élen Østberg

Négy futamon indult idén és mind a négyet megnyerte a Citroën Rally Team Hungary versenyzőpárosa: Mads Østberg Veszprémben is nyert, a bajnokságot pedig vezeti a Citroënnel.

Hírek

Köszönjük, Rallye Rádió!

A Székesfehérvár – Veszprém Rally élő közvetítésének adatai a július 25-i összesítés szerint: Sport TV élő műsoridő: 70 perc FM/Online rádió műsoridő: > 30 óra Interjúk száma: > 300 Facebook összesített elérés: > 51.000  Facebook/YouTube Live adásidő: > 3 óra […]

Hírek

Kocsisék voltak a leggyorsabbak a veszprémi Minimax-on

Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt pályafutásának első Rally2-es abszolút győzelmével zárult a bajnokság egyetlen murvás futama, a Székesfehérvár-Veszprém Rallye. A mini, mindössze 9 versenyzőpárost számláló Rally2-es csapat viszont maximálisan megküzdött a hírhedt szakaszokkal, valamint a […]

Hírek

Østberg szállította a papírformát

A korábbi évekhez hasonlóan a Balaton-felvidéki szakaszok ismét komoly erőpróba elé állították a hazai ralibajnokság mezőnyét. Az idei esztendő ötödik versenyhétvégjén a riválisoknak nem csak egymással, hanem a perzselő meleggel és a hatalmas porral is […]