
Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt pályafutása első abszolút Rally2-es győzelmét aratta a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, és ezzel a bajnokságban is sikerült az élre állniuk. Kocsis Imrével beszélgettünk.
Hazai verseny volt nektek a Székesfehérvár-Veszprém Rallye, ennek megfelelően komoly tervekkel álltatok oda a rajtvonalhoz. Mit vártatok az év egyetlen murvás versenyétől?
Készültünk a nagyon jó szereplésre, és arra, hogy megháláljuk a rengeteg segítséget és szeretetet, amit a szponzorainktól, szurkolóinktól kapunk egész évben. A futam közelsége miatt sokan ki tudtak látogatni közülük a pályák mellé, vagy a szervizparkba, titkon az volt a célunk és tervünk, ami végül hála az istennek össze is jött.
Egy abszolút győzelmet semmilyen helyzetben nem kell megmagyarázni. Milyen volt belülről, mi történt veletek a murvás gyorsaságikon?
Szerintünk sincs okunk szégyenkezni azért, mert úgy nyertünk, hogy kis mezőny állt oda a starthoz. Ettől függetlenül, ugyanúgy meg kellett küzdenünk az elemekkel. A hőség, a pályák minősége, az autó megóvása igazi túlélőversennyé tette az egész hétvégénket, ezeket egyáltalán nem befolyásolta a résztvevők létszáma. A saját autónkhoz sajnos nincsen murvás szettünk, ezért Bakó Laciéktól, a Bakó Rallye Team-től béreltünk egy Citroen C2R2 Max-ot, ez volt a legcélszerűbb és a legjobb döntés, jól működött a kocsi. Az elején adódtak vele apróbb gondjaink, de a fiúk megoldottak mindent, amit csak lehetett a második szakasz után, a szervizben. Adtunk nekik munkát, mert a Kislőtéren sikerült egy jókora orrost ugratnunk, túrtuk a murvát, fennakadt a gáz, elszakadt egy bölcsőcsavar, a futóműben ami csak tudott hátrább nyomódott, a második kör három gyorsaságiját így kellett teljesítenünk. Ezt leszámítva kalandunk nem volt, defekt nem hátráltatott, nem forogtunk meg, árokban sem jártunk. Igyekeztünk keresni a nyomokat, és inkább a bakhátakon autózni, mint a kijárt mélyedésekben. Nem volt egyszerű futam, az ellenfeleken kívül a körülményekkel is nagyot csatáztunk, de élveztük a versenyzést, és mosolyogtunk az elsőtől az utolsó méterig. Az ötödik szakasz végén, és a célban hatalmas volt a boldogságunk, büszkék voltunk rá, hogy sikerült ezt a fantasztikus eredményt összehozni. Behúztunk mindent, amit lehetett, megnyertük az abszolút értékelést, a 6-os kategóriát, valamint a power stage-et is, teljes mértékben elégedettek lehettünk. Számolgattunk, és arra az eredményre jutottunk, hogy az értékelésben feljöttünk az első helyre, a Rally2 Bajnokság éves ponttáblázatán.
Legközelebb hol találkozhatunk veletek?
Szuper volt Laciék autója, de szeptemberben már a saját C2-esünkkel érkezünk majd Pécsre, a Mediterrán Rallye-ra, de Ózdon is ott szeretnénk lenni októberben. Főleg azután, hogy a győzelmünkkel sikerült ennyire előre kerülnünk a Rally2 Bajnokságban. Teljes évet megyünk, minél jobb eredményekért autózunk, bár tudjuk, hogy a szezon hátra lévő két versenyén már nem lesz ennyire könnyű a dolgunk, lényegesen népesebb mezőnyökre számítunk, mint Veszprémben. De ez minket nem zavar, mert az előttünk álló két fordulóban is oda fogjuk tenni magunkat, hogy megtarthassuk a vezető helyünket.
Fotó: Bitto Zsolt
Szöveg: Rallye2.hu – Salánki Gábor