Jobb vége lett, mint ahogy indult

Ruszkai Attila és Bodnár Attila a Vértes Rallye legelején izgalmassá tette önmagának a versenyt, de, amit otthagytak a réven, azt a futam végén, a vámon, az esőben maximálisan behozták, így három értékes kupával térhettek haza a móri futamról. Ruszkai Attilával beszélgettünk.

Mit vártatok a Vértes Rallye-tól, és hogyan készültetek az év harmadik Rally2-es futamára?

Ellentétes irányban voltak ezúttal kijelölve a pályák, mint ahogy már megszoktuk, tehát szinte tapasztalat nélkül álltunk oda a rajthoz a móri futamon. Az azért mégsem volt rossz, hogy a másik irányból ismertük valamennyire a kanyarokat, de összességében azért mégiscsak teljesen más pályák fogadtak minket, mint amiket korábban megismertünk. Egy jó és problémamentes versenyre készültünk, és a futam végén szerettünk volna beférni a legjobb 10-be, az abszolút értékelésben. Bíztunk benne, hogy ez sikerül, de a futam végén az eső is a segítségünkre volt ebben.

Mi történt veletek a gyorsasági szakaszokon?

Rögtön az elsőn sikerült megütnünk a futóművet, mert nekimentem egy betonkockának. Ezzel magunknak feladtuk a leckét, és egyúttal a szervizesekre gondoltunk, hogy ne unatkozzanak a szervizidőben. Az első szakasz célját követően még kereket is kellett cserélnünk, úgyhogy izgalmasan indult a versenyünk. A futómű odavolt, nem úgy mozgott az autó az úton, ahogy azt szerettük volna, de igyekeztünk mindent megtenni.

A következő körre kipofozták a fiúk a futóművet, egész jó lett, köszönjük nekik, már lehetett vele gyorsan is menni. Előre vettünk új gumiabroncsokat, így próbáltunk jobbat jönni. Érdekes módon Kőhányáson mindig kaptunk az ellenfelektől, valamiért nem éreztem azt a pályát, pedig jól volt felírva mindegyik. Talán az volt a gond, hogy nem mertem úgy átnyomni a kanyarokat ahogyan kellett volna. Attila kitartóan mondta nekem, hogy nem veszem el a gázt, próbáltam eleget tenni a kérésének, rajta biztosan nem múlt a siker. Az utolsó körre feltettük a vizes aszfaltra is megfelelő gumikat, bár eleinte a többiek le akartak erről beszélni. Ez jó döntésnek bizonyult mert ezeknek köszönhetően tudtunk a verseny végén előrébb keveredni. Az esős versenyeink általában jól szoktak sikerülni, szerencsére ez sem volt kivétel ez alól.

Nem feszítettük túl a húrt, mert láttuk, hogy biztonságos autózással is egész jó időt tudunk menni. A power stage-n igyekeztünk azért mégis jobban megtolni a gázt, mert láttuk, hogy elérhető közelségbe került egy két-jobb helyezés, amikből szerettünk volna elcsípni egyet. A nyolcadik gyorson tudtunk jönni egy abszolút harmadik időt. Azzal teljesen elégedettek voltunk, hiszen sikerült felkapaszkodni az abszolút ötödik helyre, a Lada kupában és a P12-es géposztályban pedig megszereztük a bronzérmet.

Tudtok még valahol versenyezni 2021-ben?

Mindenképpen szeretnénk még idén autóba ülni, de mint már tudjuk erre nem a Komló Rallye-n fog sor kerülni. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy Rally2-es bajnoki futam idén már nem lesz, úgyhogy azon törjük a fejünket, hogy felkerekedünk és elutazunk Kolozsvárra, a Kolozsvár Rallye-ra. Oda szeretettel, ingyenes nevezéssel, navigátornak és pilótának ingyenes szállással és étkezéssel várnak minket. Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz ez az előzetesen színvonalasnak és jónak ígérkező külföldi futam. Azért megyünk, hogy levezessük az idei év feszültséget. Aztán, hogy lesz e Mikulás, vagy Szilveszter Rallye, azt most még nem tudjuk, de az biztos, hogy ha nem lesz Rally2-es bajnoki futam a Nyíregyháza/Pálháza Rallye, akkor mi azon semmiképpen sem veszünk részt.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!