Másfél gyorsaságink nagyon jól sikerült

Czézinger Kristóf és Bölcs Balázs a sikeres és gondtalan teszt után meg sem álmodta, hogy a Veszprém Rallye első éles gyorsasági szakaszán minden összeesküszik ellenük és gyakorlatilag a kiesés ellen fogják megvívni a legnagyobb csatájukat. Ez a harc szinte a teljes futam alatt megkeserítette a páros életét, de Kristófék nem adták fel, ha kellett cipőfűzővel leheltek lelket a Ladájukba és végül eljutottak a Veszprém Arénához is, ami számukra igazából felért a futamgyőzelemmel. Czézinger Kristóffal beszélgettünk.

Székesfehérváron, aszfalton jól sikerült az autótok bemutatása, de murván még nem mentetek vele. Hogyan készültetek a Veszprém Rallye-ra?

Egy alapos teszttel. Királyszentistvánon csaknem 100 kilométert autóztunk, A-Z-ig kipróbáltuk az autónkat, és mindent rendben találtunk. Én nagyon szeretem a murvát, és a sikeres teszt után elég nagy izgalommal vártuk a startjelet. De sajnos nem teljesen úgy alakult nekünk a Veszprém Rallye, ahogyan azt elterveztük.

Mi történt veletek? Annyit tudok, hogy nagyot küzdöttetek.

Az első gyorsaságink sajnos elmaradt Neukirchner András és Pardi Kata balesete miatt. Bizakodunk benne, hogy nagyon hamar felgyógyulnak a versenyzőtársaink. A Kislőtéren kezdtük el a versenyzést, de már ekkor melegedett a Ladánk erőforrása. Emellé elgörbült a gázpedál, kétszer megforogtunk, és egyszer túlcsúsztunk. Mivel a gázpedál hozzáért a kardánalagúthoz nem tudtam teljes gázt adni. Az első gyorsaságink merő egy katasztrófa volt. Szervizelni sajnos nem sikerült, mivel csak egy tankolózóna volt kijelölve Várpalota előtt. Miután elrajtoltunk, nem sokkal később már éreztem is, hogy nem fogja kibírni a gázpedál a szervizig, hamarosan le fog esni. Így is lett, nagyjából a pálya felénél ez bekövetkezett. Gyors megoldást kellett találnunk, így kifűztem a cipőfűzőmet, amit rákötöttem a gázbowdenra, ezzel megmenekültünk, kézzel tudtuk húzni legalább a gázt. A szervizbe eljutottunk, ahol a csapatunk megoldotta a problémákat, rendben volt az autónk, amikor kimentünk a második körre. Kislődön végre sikerült jó tempót autózni és jól is éreztük magunkat, de ott, ahol a pálya összeér kaptunk egy jobb első defektet, amivel kiértünk a pályáról, csak éppen sok időt vesztettünk. Etapon kereket cseréltünk, mielőtt elindultunk a Kislőtérre, a záró gyorsaságira. Viszonylag jó tempót tudtunk ott is autózni, de nagyjából a 21 kilométeres pálya felénél eltörött az egyik féltengely. Nem volt könnyű az életünk, mit ne mondjak. Nagy nehezen levánszorogtunk a pályáról és annak köszönhetően, hogy csak pár kilométerre volt a power stage céljától a verseny céldobogója, így azon is átgurulhattunk. Nem a mi versenyünk volt a Veszprém Rallye. A második körben, amíg nem voltak problémáink, azt nagyon élveztük. A többit meg inkább hagyjuk a feledés homályába merülni.

A Baranya Kupán ott lesztek?

A válaszom igen is, meg nem is, mert a Mecsek Rallye lesz a következő Rallye2-es versenyünk, októberben, de a Baranya Kupán is részt veszünk, csak a szervizparkban táborozunk le, mert szerelni megyünk. Egy kis kényszerpihenő jön most a versenyzésben, össze kell szedegetnünk az autót. A Mecsek Rallye-ig még elég sok idő van hátra, ezért nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy addig egy sprintet, egy Rallye3-as tesztfutamot, vagy esetleg egy edzést még beiktatunk az idei évi programunkba.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!