Neki találták ki

Pályafutása során harmadik alkalommal nyert Egerben Vincze Ferenc. A bajnoki címvédő 2017 és 2019 után, ebben az esztendőben is a leggyorsabbnak bizonyult a hevesi aszfaltos utakon. A rendezvény tehát abszolút közel áll a versenyző szívéhez, de azért, hogy ismét ilyen jól alakuljon számára a hétvége, nagyon meg kellett dolgozni.

  • Jól hangzik, hogy ismét nyertünk, azt viszont meg kell jegyezni, hogy óriási csatában végeztünk az élen – mondta a Dobó téri célban Vincze Ferenc. – Velenczei Ádámmal és Hadik Andrással mentünk a dobogóért, tényleg csak az utolsó szakaszt követően nyugodhattunk meg. Az utolsó kör előtt nagyon szorongattak minket a srácok, de szerencsére a hajrában sikerült még gyorsulnunk, így megtartottuk a vezető helyünket. Nagyon boldog vagyok, mert sokat léptünk előre az éves értékelésben. Azt tudjuk, hogy minden versenyt nem lehet megnyerni, nekünk a bajnokság a legfontosabb. Salgótarjánban örültünk az ezüstnek, de azért sokkal jobb érzés futamot nyerni.

Vincze Ferenc hozzátette: változatos versenyt vívtak Egerben. Mentes világosban, sötétben, jó és kevésbé jó minőségű úton egyaránt. A felhordásossá vált pályákon már igazán nem tudtak gyorsan közlekedni, de összességében teljes elégedett a hétvégével az egri futamgyőztes.

  • A versenyt a széles, jó minőségű aszfalton tudtuk megnyerni, Egerbakta és Sirok között csak az utolsó körben hoztuk azt, ami bennünk van – tette hozzá Vincze Ferenc. – Ez most egy kőkemény verseny volt, amit néhány másodperccel megnyertünk. Jobban szeretem, ha valamivel nagyobb előnyünk van, de ezúttal így alakult. Ennek a helyzetnek is van előnye, a szoros küzdelemben jobban lehet fejlődni, viszont a figyelem egy pillanatra sem maradhat ki. Szerencsére jól koncentráltunk, így jó pozícióban várjuk az októberi Vértes Rallyt.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!