Várnai Dávidnak és Szabó Tamásnak nem indult zökkenőmentesen az idei évad, ezért Miskolcra el sem jöhettek, Egerben pedig majdnem arcon csapta őket az igazoltan zárt, rögzített és (általuk) ki sem nyitott motorháztető. A rejtélyektől sem mentes Eger Rallye eseményeiről Várnai Dáviddal beszélgettünk.
A Salgó Rallye-n alaposan összetörtétek az autótokat, és nektek is kijutott a „jóból”. Mit vártatok az Eger Rallye-tól?
Izgultunk. Szerettük volna túltenni magunkat a Salgó, illetve a Miskolc Rallye-n és célba vinni a Hondánkat. Mi már jobban vagyunk, de ha sokat ülünk egy helyben, még mindig érezzük a becsapódás fájdalmas utóhatásait.
A cél nem jött össze. A többivel mi a helyzet?
Határozottan bennünk volt a mátraterenyei esésünk, az első kilométerek roppant nehezek voltak. Eddig egy elég mély gödör nekünk a 2020-as esztendő. Salgótarjánban komoly balesetünk volt, Miskolcra nem neveztünk, nem voltunk még teljesen jól, bár az kocsink sem készült el, és elvesztettük Tóth Zsoltot. Az autónkat az utolsó pillanatban hozták át a fiúk Egerbe, egy métert nem mentünk vele a rajt előtt. Ezek úgy együttesen bennünk voltak. Nem féltünk, de tartottunk egy esetleges alkatrész fáradástól, mert legutóbb emiatt rohantunk neki a fának. Az első szakasz előtt, a beíróban, amikor megláttam a mentőautót szinte görcsbe rándult a gyomrom. Azt gondoltam, hogy a rajt után ez megszűnik, és túllépek rajta, de én elég sűrűn néztem az erdőt. Többet járt a szemem a fák közt néha, mint az úton. Azon morfondíroztam, hogyha leesünk az útról akkor hová fogunk becsapódni?
Ezek szerint nem sikerült túllendülni…
Még nem. A régi, nagy Rally2-es versenyzőtáraink, mint például Zsebe Gabi, Baksai Laci, és még mások is azzal biztatnak, hogy ez még egy-két versenyen bennünk lesz, aztán valószínűleg helyre rázódunk. Bízunk a legjobbakban.
Azt mondhatjuk, hogy egy igazi X akta okozta a kieséseteket. Milyen volt, amíg mentetek?
Az első gyorsaságink botrányosan, csapnivalóan gyenge volt, alig vártam, hogy leérjünk róla. Imádom az egri pályákat, nem értem, hogy miért volt ez. Kedvem sem volt a nagy sietséghez, és nem volt meg a kocsiban a szokásos, menjünk, hajtsunk, hajrá hangulat sem. Olyan féktávokat vettem a lassítók előtt, hogy a feleségem is különbet vesz azoknál bármikor. Az összetettben olyan emberek is elkalapáltak minket, akik soha nem szoktak, így a tizenhetedik helyen zártuk az első napot. Este átbeszéltük a történteket, aludtunk rá egyet és másnap már jobban élveztük az autózást. Szarvaskőn összehoztunk egy abszolút hetedik helyet, és nem kaptunk sokat az elejétől, kezdtem én is magamra találni. A harmadik szakasz, Bátor is egészen jól sikerült, de az első napon begyűjtött hátrányunk miatt nem volt értelme még így sem sietni. Megegyeztünk Tomival, hogy tesztelünk, teszünk az időre, az eredményre, csak a célba érkezés számít. A lassítók féktávjait próbáltam pontosan belőni, az egyik elé sikerült a 100-as tábla után is fék nélkül beengednem az autót végsebességen, 200 km/óra környékén. Az egy határozottan izgalmas pillanat volt. Ezután jött a meglepetés, amikor a siroki pályán teljesen váratlanul felcsapódott a motorháztetőnk és pókhálósra szakadt a szélvédőnk.
Szereltetek valamit etapon?
Ki sem nyitottuk, hozzá nem nyúltunk. Azt pedig nem tudjuk elképzelni, hogy két gyorsaságit úgy autóztunk, hogy nyitva volt a „reaktortér” fedele, és addig nem csapódott fel. Ez már csak azért sem valószínű, mert jó minőségű fotókon kinagyítottuk az autónk elejét a szarvaskői pályán, ahol minden kétséget kizáróan mindkét biztosító zár zárva volt. A szervizparkban hamar megszületett egy-két igen meredek, de egyáltalán nem lehetetlen teória arra nézve, hogy mi történhetett. Nem értjük, hogy hogyan nyílhatott ki két gyorscsatlakozó egyszerre? Maradjunk annyiban, hogy nem minden pillanatban tartottuk szemmel a kocsinkat, de nem is hagytuk sokáig magára. A gyorsaságin úgy botorkáltunk végig, hogy a szélvédőn át alig láttunk, plusz a menetszél fújta a szemünkbe az apró üvegszilánkokat. Nekem szerencsém volt, mert volt nálam napszemüveg, de Tominak a füzettel kellett eltakarnia az arcát. Nem láttam, azt sem tudtam, hogy hol vagyunk, plusz azt vártam, hogy mikor érnek utol a versenyzőtársaink. Elég parás volt így eljutni Egerbaktáig.
A szervizbe beértetek, aminek az lett az ára, hogy Egerben egy ideig aligha kapni majd ragasztószalagot. 🙂
A szervizben nem volt nálunk tartalék szélvédő, Péter Pálék siettek a segítségünkre, ők adtak nekünk egy Volkswagen Golf 1-esbe való szélvédőt, amit a csapat rengeteg ragasztószalag segítségével tett kompatibilissé a Hondánkba. Beragasztottuk, úgy nézett ki vele a Civic, mint egy tank, de a célnak éppen megfelelt volna, csak a szervizparkból nem engedtek ki vele minket. Pedig már tényleg csak a nézők és a magunk szórakoztatására akartunk menni.
A hazai versenyetek következik, a Vértes Rallye. Neveztek?
Természetesen, és ott már nem csak a tesztelés, vagy a keresztben autózás lesz a terv, hanem szeretnénk ráhajtani egy szép abszolút helyezésre. Konkrétan a futamgyőzelemre gondolok. Keményen akarunk küzdeni itthon, ennek érdekében tesztelnünk kell addig az autóval, és makulátlan állapotúvá kell tenni október elejére a Hondánkat. Egerben recsegett a kettes fokozat a váltóban, azt meg kell csinálnunk. Megígérhetem, hogy alaposan és elszántan fogunk készülni a hazai futamunkra.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
