Nem lesz bajnokavatás Móron

A Rally2 Bajnokság 2020-as szezonjában, két futam után Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs magabiztosan vezeti a ranglistát, és ha a Vértes Rallye-n sem akad gyorsabb páros tőlük, akkor nagy lépést tehetnek a fiúk az éves bajnoki cím felé vezető úton. Persze az újabb sikerükhöz sokan nem szeretnének asszisztálni, így valószínűleg az év legizgalmasabb Rally2-es erőpróbája vár a versenyzőkre és a szurkolókra egyaránt a hétvégén.


Egerben a vártnál is népesebb mezőny gyűlt össze a Rally2-ben, ahol szám szerint 72 páros gurult át – az egyedi rajtengedélyesekkel együtt – a Dobó téri rajtdobogón. A futamot Foczkó Ákosék nyerték meg Péter Pálék és Bencs Zoltánék előtt, és ezzel megerősítették a vezető helyüket a bajnokságban, hiszen Salgótarjánban is maximális pontszámmal zárták az évnyitó fordulót. A Vértes Rallye csak a nevében lesz új, hiszen a pályákat már jól ismerik a versenyzők és a szurkolók is a korábbi évek Székesfehérvár Rallye-jairól, kivétel nélkül tradicionális pályáknak számítanak. Az 5-ös géposztály éléről Berta Józsefék várják a folytatást, akik számára nem csak a kategória fontos, mindig törekszenek arra, hogy ott legyenek az összetettben is a legjobb ötben, hatban. Némi meglepetésre Zúzooék tanyáznak két futam után a géposztály második helyén, de sietniük kell, ha meg akarják védeni ezt a pozíciót, a Bencs testvérekkel szemben, hiszen ők az egri kategóriagyőzelmükkel hatalmasat ugrottak előre a tabellán. Az 5-ös kategóriát erősítik majd Várnai Dávidék és Ifj. Fogarasi Attiláék is, mindketten hazai versenyükre készülnek, Ifj. Fogarasi éppen Móron él, úgyhogy mindketten úgy ismerik a pályákat, mint a tenyerüket. Szinte biztosan a futamgyőzelemért fognak küzdeni. A 6-os géposztályt 10 pont előnnyel vezetik Szetei Norberték, akik hazai pályán várják majd a hétvégén a kihívók támadásait. Mögöttük Péter Pálék nagyon kíváncsiak, hogy az Egerben és Salgótarjánban mutatott jó tempójukat a Vértesben is tudják e hozni, a bronzérmes pozíciót jelenleg birtokló Tamás Gergelynek pedig szinte kötelező a jó szereplés, mert a hazai versenyére készülő navigátora Szász Tina könnyen útilaput köthet a talpára, ha nem úgy sikerül a hétvége, ahogy azt a pilótájától elvárja. 🙂 A P11-es kategóriába csak Jobbágy Ákosék neveztek a Kia Picanto-jukkal, úgyhogy ők is a P12-ben fognak csatázni, a bajnokság éllovasai között. A P12-es géposztályt jelenleg Foczkó Ákosék vezetik Janovich Rolandék és Ruszó Krisztiánék előtt, és ugyanez a sorrend jellemzi a rajt előtt az összetett érékelést, valamint a Lada kupát is. Érdekesség, hogy ha Foczkóék ezúttal is megszereznék a futamgyőzelmet, valamint a power stage megnyeréséért járó plusz pontokat is bezsebelnék, akkor a decemberi Mikulás Rallye eredményétől függetlenül a Rally2 Bajnokság 2020-as győztesének vallhatnák magukat már vasárnap este, a móri célban. Ez volt az eredeti elképzelés, de a rajt előtt két nappal megjelent az 1. Pálháza Rallye versenykiírás tervezete, ami eredetileg nem szerepelt a Rally2-es versenynaptárban, így az ott megszerezhető 35 pont miatt Móron biztosan nem avathatunk bajnokot ezen a hétvégén. A P13-ban, Salgótarjánban Ivony Csabáék diadalmaskodtak, Egerben Ruszkai Attiláék, ebben a sorrendben várják a fiúk a móri rajtot, míg a harmadik helyért Darnovári Sándorék és Forgács Istvánék csatáznak majd, hiszen mindkét páros neve mellett 10 pont szerepel jelenleg. A 2WD kupa mezőnye Rónavölgyi Endrééknek köszönhetően erősödik tovább, akik a Citroenjük helyett egy combosabb Honda Civic-et hoznak a Vértes Rallye-ra, és ezzel szeretnék megerősíteni a vezető helyüket, amit jelenleg holtversenyben birtokolnak Magyari Beck Szabolcsékkal. A harmadik helyre, egri győzelmükkel Péter Palkóék kapaszkodtak fel.
A Vértes Rallye, a Mór-Timárpuszta felől megközelíthető, Nagyveleg külterületén megrendezendő hivatalos teszttel veszi kezdetét, pénteken, 13:00 órától. A szombati pályabejárást követően, az 51 Rally2-es párosra vasárnap hat gyorsasági vár, amiknek a hossza összesen 79,6 kilométer lesz. Versenytempóban 10:09-kor rajtol el a Foczkó Ákos-Madarász Szabolcs duó, Oroszlánytól, a 201-es rajtszámú Lada VFTS-el. A nap folyamán ezt a pályát, valamint a Csákberényt, illetve a Nagyveleget is kétszer-kétszer teljesíti majd a mezőny, mielőtt, az időterv szerint, 16:10 körül megérkezik a Móron felállított céldobogóhoz.
Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!