Nem lesz könnyű lépést tartanunk a BMW-kkel

Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland 2021-ben közel járt a P13-as géposztály elsőségéhez, de ha 2022-ben sikerül nekik hasonlóan jól szerepelni a kategóriában, az maga lesz a csoda. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.

Ha azt mondjuk, hogy 2021-ben csak egy vékony hajszál választott el titeket a P13-as géposztály bajnoki címétől, akkor is sokat mondunk. 15 pontot szereztetek ti is, pont úgy, mint Bukulya Istvánék, végül csak a matek miatt lettetek másodikak. Tegnap vehettétek át az ezüstérmeiteket a BOK csarnokban. Tudtatok ennek is örülni? Hogy emlékszel vissza 2021-re?

Igazából Buksiék gyorsabbak voltak nálunk, mi több versenyen voltunk ott, mint ők, így alakult ki a holtverseny köztünk, összességében szerintünk megérdemelten kapták meg a P13-as géposztály aranyérmeit. Nyilván jobban örültünk volna a győzelemnek, szép eredmény lett volna, ha az első Rally2-es évünkben rögtön bajnoki címet ünnepelhetünk a kategóriánkban, de elégedetten zártuk az évadot. A rajt előtt a P13 dobogójára vártuk magunkat, ezt pedig sikerült megvalósítanunk.

A Szilveszter Rallye-val zártátok le 2021-et. Jól sikerült a bulifutam?

A vége igen, hiszen célba értünk, vidámak voltunk, ám egy váratlan malőrrel indult a futam, már rögtön az első szakasz előtt. Azt sem tudom, hogy leírjuk e ezt? 🙂 Volt egy kisebb versenybalesetünk, még azelőtt, hogy elindultunk volna a gyorsaságikra, konkrétan a gyűjtőbe tartottunk. Igyekeztünk az eset kapcsán a szervezővel is megállapodásra jutni, kivizsgálni az történteket, de utólag úgy tűnt, hogy szerintük én voltam a hibás, miattam akadtunk össze egy másik autóval egy kereszteződésben. Szerencsére csupán anyagi kár keletkezett. . A mi autónk sárvédőjét kézzel kirángattuk, a szervizben kikalapáltuk a fiúk segítségével, még majd itthon is javítjuk rajta, ám akkor az volt a fontos, hogy mehettünk tovább. Nagyon jól éreztük magunkat Egy már-már szokványosnak mondható önindító hibán kívül tökéletes volt a kocsink. A nézőknek és a szervizes barátainknak igyekeztünk autózni, hogy mindenkinek megköszönjük a sikeres évünket.

Készültök már az idei bajnokságra?

Neki láttunk a munkáknak, múlt hét csütörtökön vittem el az autót a szerelőhöz, hogy elkezdje szétszedni. A motor megy revízióra, utána jöhetnek a karosszéria munkák, a festés és a dekoráció.

2022-ben a Rally2-ben folytatjátok a versenyzést. Nem vagytok túlzottan könnyű helyzetben…

Abban egyáltalán nem. Maradunk a P13-ban, de az új szabályok miatt mi egy kicsit szomorúak vagyunk. Az év végén kihirdetett BMW kupába valószínűleg több 2500 köbcentiméteres motorral felszerelt BMW-vel is be fognak nevezni a vetélytársak, és velük a P13-ban kategóriatársak leszünk az 1.9 literes Ladánkkal. Nagy falat lesz nekünk, de megpróbáljuk velük felvenni a versenyt. A kisvárdai murvás futam kivételével minden futamon ott szeretnénk lenni, azon leszünk, hogy szorgosan gyűjtögessük a pontokat. Már Orfűre is készülünk. A 2021-es évünk mondhatni, hogy azon ment el, hogy az Orfű Rallye-n nem tudtunk ott lenni. Ezt a baklövést ezúttal nem fogjuk elkövetni.

Mivel lennétek elégedettek a bajnokság végén?

Az abszolútban nem értékelnek minket, ahogy a Lada Kupában sem, így marad a P13-as géposztály, ahol idén is szeretnénk beférkőzni a legjobb háromba. Ahogy mondtad: a helyzetünk nem könnyű, erősek lesznek a BMW-k. Ennek ellenére törekszünk majd a legjobb teljesítményre. Ha sikerül megvalósítani a terveinket nagyon boldogok leszünk, de ha egy erősebb autóval induló páros megelőz minket, akkor nem fogunk sírni. Sok mindent nem tudunk ezzel a helyzettel kezdeni, megtesszük, ami tőlünk telik. Reméljük, hogy 2023-ra lesz néhány olyan változás, ami javít majd a jelenlegi, konkrétan kilátástalannak mondható helyzetünkön.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!