Nem számítottunk a salakos sikerre

Kókai Gábor és Szőllős Róbert, azaz Báttya elsősorban a vidámságért utazik el egy-egy versenyre, ez volt a tervük a Kazincbarcika Rallye-n, is, de prológon mégis sikerült összehozniuk egy szenzációs kategóriagyőzelmet. Kókai Gáborral beszélgettünk.

Az Eger Rallye versenytávját rendben és vidáman abszolváltátok. Kazincbarcikán is hasonlóak voltak az elképzelések?

Egerben sem számítottunk arra, hogy dobogóra állhatunk a futam végén, a P13-as géposztály 5-6-ik pozíciójába vártuk magunkat, és be is jött a tippünk. Lehettünk volna akár harmadikok is, ha nyomom neki, de én inkább biztonsági játékos vagyok, nem akartam feleslegesen kockáztatni. Kazincbarcikán az volt a tervünk, hogy a teljes versenytávot, az etapokkal együtt csaknem 300 kilométert maradéktalanul teljesítsük és a célban fejezzük be a versenyt. Ezt tűztük ki elsődleges célként. Az, hogy a kategóriánkban a legjobb eredményt értük el a prológon, az már csak a hab a tortánkra.

Mi történt veletek a Kazincbarcika Rallye-n?

Nagyon örültünk a sikernek, amit a Borsod Volán salakmotor arénájában arattunk, nem számítottunk rá. Másnap az első két kör teljesen eseménytelenül telt, jól éreztük magunkat, jót kocsikáztunk, kalandunk nem volt, elbeszélgettünk, lötyögtünk, semmi extra nem történt, mindössze egy megforgás „borzolta a kedélyeket” egy visszafordító előtt. A hetedik szakasz előtt azt láttuk, hogy jól állunk, nagyon közel van harmadik hely, esélyesek vagyunk, a bronzéremre, ezért úgy döntöttünk, hogy ezúttal megpróbáljuk azt megszerezni. Elkezdtük nyomni neki, Sajókazán siettünk, amennyire lehetett. A nyolcadik szakaszon, a Felsőkelecsény-Szuhogyon felkeményedett a fékpedál, durván leromlott a fékhatás, mondhatni, hogy nem volt fékünk, ezért jócskán vissza kellett vennünk a tempóból.

Fék nélkül milyen volt a Power Stage?

A fék a gyávák pedálja, de amikor nem működött, akkor én is alaposan meggondoltam azt, hogy mennyire nyomom a gázt, hogy hol kezdünk el lassítani. Az, hogy ötödikek lettünk a P13-ban szerintem egy tök jó eredmény, boldogok voltunk, hogy a fékproblémák ellenére is a célban zártuk a Kazincbarcika Rallye-t, a jókedvünk pedig a forróságban is kitartott.

Báttya jól viselkedett?

Az elején volt pár hülyesége, néha zöldségeket beszélt, de a végére egész ügyesen magára talált, jól viselkedett a versenyautóban.

Hol lesz erre legközelebb lehetősége?

A jövő hét végén, a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, ahová mi neveztünk, de el vagyunk keseredve, mert nem lesz, kategóriánk, nincs ellenfelünk, nem jönnek az emberek a P13-ban, emiatt nagyon szomorúak vagyunk. Majd lesz valahogy, de ez így nem korrekt, ez így nem verseny. A nevezési listát láttuk, tudjuk, hogy 10-en leszünk ott a rajtvonalnál, úgyhogy eldöntöttük, hogy abszolút harmadikak szeretnénk lenni, még akkor is, ha nem értékelnek minket az összetettben.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!