Borza Balázs és Kökényesdi-Pap Dániel először járt versenyautóval a Mecsekben és amikor láttak a pályákból valamit, akkor tetszett is nekik a Mediterrán Rallye, de a kockás zászló susogása helyett egy jókora csattanás jelentette a fiúk versenyének végét. Borza Balázzsal beszélgettünk.
Az idei évben eddig csak Kazincbarcikán mentetek, ami után bevállaltátok a hosszú kirándulást a Mecsekbe. Mik voltak a tervek, mire számítottatok az idegen pályákon?
Régi vágyunk volt már, hogy részt vegyünk egy Pécs környéki versenyen, de eddig ez még soha nem adatott meg nekünk. Végre minden összeállt ehhez, és ha nem is nagy tervekkel, de felkerekedhettünk, annyi volt az elképzelésünk, hogy autózunk egy jót a legendás pályákon, és a tapasztalatszerzés is motivált minket. Az előrejelzések azt mutatták, hogy valószínűleg esőben kell mennünk, készültünk rá, de ennyi csapadékra bevallom őszintén, hogy nem számítottunk, csak intermedia gumink volt.
Elég volt a monszunban az átmeneti abroncs? Hogy alakult a versenyetek?
Túl lehetett velük élni a gyorsaságikat, bár én nem nagyon hittem el a gumikat. A pénteki napra mindketten ráfeszültünk, Daniban és bennem is jócskán volt izgalom, mert új volt a környezet, ismeretlenek a pályák, és tréningeznünk is esőben kellett, ezek túl sok tapasztalatot nem jelentettek nekünk a rajt pillanatában. Ezen felül az ablakok is rettenetesen elkezdtek párásodni, két kilométerrel a rajt után gyakorlatilag már semmit sem láttunk a szélvédőn keresztül. Próbáltam, amennyire tudtam törölgetni az ablakot, de a legjobb szó erre a helyzetre az, hogy kínszenvedés volt. Szerencsére kiderült, hogy a problémát mi okozza, sikerült a csapattal megoldani az esti szervizben. Szombat reggelre a párásodás megszűnt, és miután pénteken igazából még puhatolózni sem tudtunk, így a második szakaszt óvatosan kezdtük meg. Az ismerkedés után a soron következő szakaszokon már nagyon komfortosan éreztük magunkat, sikerült alkalmazkodni az időjárási körülményekhez. Ekkor már tetszett a verseny, kezdtünk ráérezni a versenyzés ízére, fokozatosan megbarátkoztunk a pályákkal, de az ötödik gyorsaságin, a Lapisi elágazás előtti lassítónál, a kigyorsítás közben hallottunk a motortér felől egy igen csúnya hangot. Az elágazásig legurultunk, ott kiszálltam a kocsiból, akkor azt gondoltam, hogy a váltó, vagy a kardántengely adta meg magát, de itthon, utólag kiderült, hogy a főtengely, abban is az utolsó csap tört el.
A folytatásról sejtettek valamit? Ózd kimarad?
Szerencsére, és egy komoly baráti segítségnek köszönhetően egy Bauer Miki féle főtengelyt tudtunk szerezni, így most Kasza Zoli teljes erőbedobással dolgozik a motorunkon, ezért nem lehetetlen, úgy néz ki, hogy a rövid határidő ellenére Ózdon ott leszünk. Kazincbarcika és a Mediterrán Rallye után már van néhány kilométer bennünk, hála az égnek, most nem sokat kell várni a folytatásra, ha minden összeáll jó lesz két és fél hét után visszaülni a versenyautóba.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
