Sirok jobb lehet nekünk, mint Bátor

Spindler Jenő és Csizmadia Csaba csaknem 20 év távollét után abszolút győzelemmel tért vissza a Rally2-be, majd a bajnokság éllovasai az eredeti elképzeléseiket felülírták és úgy döntöttek, hogy beneveznek az Eger Rallye-ra. Spindler Jenővel beszélgettünk.

Kimagasló teljesítménnyel nyitottátok a 2022-es, Rally2 Bajnokságot, abszolút, valamint kategória győzelemmel robbantatok be a mezőnybe, Orfűn mindenkit sikerült magatok mögé utasítani. Számítottatok ekkora sikerre?

Alapvetően nem, de mint, ahogy az Orfű Rallye előtti beszélgetésünk alkalmával is mondtam, arra azért gondoltam, hogy a mezőny elejébe beférünk, de arról nem is álmodtam, hogy ennyire jól jövünk ki a futam végén. Még azzal együtt sem, hogy sokkal járatosabb vagyok a Mecsekben, mint mondjuk az egri pályák környékén.

Nem terveztetek teljes bajnokságot, de az egri pályák említéséből arra következtetek, hogy a győzelmetek meghozta az étvágyatokat és a második fordulóban tovább folytatnátok a pontok gyűjtögetését.

Igen, neveztünk mi is az Eger Rallye-ra, de csakis azért, mert úgy néz ki, hogy a nyárra tervezett futamok időpontjában más elfoglaltságunk lesz, így inkább megpróbálunk most versenyezni, amíg lehet. A Kazincbarcika Rallye számunkra nagyon rosszkor lesz, az autógyilkos veszprémi pályákon pedig elvből sem állnánk rajthoz. Ráadásul murva futóművünk sincs a 208 R2 alá, ez a kérdés megoldódott. Egerben ott leszünk, de teljes bajnokságban a fantasztikus rajtunk után sem gondolkodunk.

Milyen viszonyban vagytok az Eger Rallye gyorsasági szakaszaival? Mik lesznek a terveitek a hétvégén?

Nem tartoztak a mátrai gyorsaságik akkor sem a kedvenceim közé, amikor legutóbb mentünk rajtuk. Ez kb. 10 éve lehetett. Ugyanúgy fogunk neki indulni Egernek, mint az Orfű Rallye-nak. Azt gondolom, hogy az ottani tempónkat át tudjuk menteni Egerre is, kérdés, hogy az autónknak mennyire fekszenek majd a szakaszok. Előzetes becsléseim szerint a Sirok-Egerbakta, a kanyargósabb mivoltából adódóan jobb lehet a Peugeot-nknak, mint a Bátor-Pétervásárai elágazás. Annak a végén van ugyan pár kanyar, és a bátori elágazásig egy rövidebb dobálós rész, de a kettő között a lassítókon kívül sok minden nem fog történni velünk. Várjuk ismét a ladás srácokat, szeretnénk velük újra nagyokat küzdeni. Motorerőre nem tartom erősnek az autónkat, régen is versenyeztem már 200 lóerős Opelokkal, de a fék, a futómű szenzációs a 208-ason, ezekkel sokat tudunk hozni. Jól eltalált gyári szerkezet, ennek köszönhetjük a jó tempónkat.

Az autón volt sok munkátok az Orfű Rallye után?

Különösebb gond nem adódott, néhány apróságot kellett kijavítanunk. Információink és emlékeink szerint ezeknek a pályáknak a felülete nem annyira dobálós, jó minőségű aszfaltra számítunk, ezért lehet, hogy a kocsink hasmagasságán még engedünk egy kicsit lentebb a rajt előtt. Reméljük, hogy ettől még jobban, még stabilabban viselkedik majd a Peugeot-nk, és ugyanazon az úton tudunk Egerben tovább haladni, mint amelyikre az Orfű Rallye-n, márciusban ráléptünk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!