Tamás Gergely: Sajnáljuk az elveszett második helyett

Tamás Gergely és Szász Tina számára régi álom vált valóra 2020 elején, amikor a Renault Twingo R2-jük végre egy kicsit megizmosodott, de a kezdeti sikerek, valamint az értékes év végi eredményük ellenére sem tudnak az elmúlt szezonra kizárólag örömmel visszagondolni. Tamás Gergellyel beszélgettünk.

Mit vártatok a 2020-as évtől, és mit sikerült ezek közül a tervek közül megvalósítani?

Azt gondoltam az év elején, hogy ha végre sikerül beszerelnünk a Renault Twingo R2-nkbe a régen várt erősebb motort, akkor jó esélyeink lehetnek a 6-os kategóriában. A „szívátültetés” megtörtént, voltak gyermekbetegségek, amikkel már rögtön a Salgó Rallye első körében szembe találtuk magunkat. De a második körben már úgy tűnt, hogy ott tudunk lenni az elejében. Ezen meglepődtünk, de erre vágytunk, értelemszerűen nagyon örültünk neki. Azt láttuk, hogy megvan a tempónk, ezért azt gondoltuk, hogy a bajnokság végén is ott tudunk lenni a legjobbak között. Sajnos ez végül nem így alakult. Egerben, be kell vallanom, hogy én is hibáztam, és újra technikai gondok hátráltattak, hátrébb csúsztunk egy helyet a futam végén. Móron ugyanez volt a helyzet. A hibáinkkal Szetei Norbiékat nem lett volna könnyű elkapni, hiszen a Citroennel versenyző bajnokok folyamatosan jó teljesítményt nyújtva – nem hibáztak, nem estek ki, ahol rajthoz álltak ott sok pontot szereztek – gyűjtötték be a géposztályunkban az aranyérmet. A Miskolc Rallye hazai pálya lehetett volna nekem, ismerem, szeretem a borsodi szakaszokat. Egerben az volt a gond, hogy egy olyan fékbetétgarnitúra lett beszerelve a kocsinkba, amit nagyon nem kellett volna beszerelnünk. Pálházán egy picit több szerencsével talán odaérhettünk volna az első helyre, ám erre, utólag visszanézve 30%-nál több esélyt semmiképpen sem látok. Norbi és Gabi a Zemplénben is lényegesen jobb teljesítményt nyújtott, mint mi. Megérdemelten győztek, gratulálunk nekik utólag is. A Mikulás Rallye-n egyfelől a pontszerzés miatt álltunk rajthoz, hogy amennyit csak lehet begyűjtsünk, másrészt pedig a becsületünk is megkívánta, hogy autóversenyzőként, az év utolsó versenyét semmiképpen sem hagyjuk ki. Az éves második helyünket bevallom őszintén, hogy sajnáljuk, hogy mindössze egyetlen ponton úszott el. Ha csak az egyik műszaki hibánk nincs, akkor az is kényelmesen megvan. De ilyen az élet, a rallye-ban pedig jól tudjuk, hogy nincsen ha. A problémák ellenére mindig harcoltunk, nem adtuk fel soha küzdelmet, minden futamunkon célba értünk, és szorgalmasan gyűjtöttük a pontokat.

Idén talán meglehet az az ezüstérem. Mit terveztek 2021-re?

Az autónk minden bizonnyal marad, Tina pedig biztosan 2021-ben is nekem fogja diktálni az itinert. Elolvastam az idei RVSZ-t és nem voltam vidám. Láttam, hogy fölemelték a Rally2-ben is a nevezési díjakat. Arra kérem az illetékeseket, hogy vegyék figyelembe azt, hogy a Rally2-ben legtöbben azért versenyeznek, mert nagyon kis költségvetésből, saját zsebből tudják csak összerakni a büdzséjüket, de imádnak versenyezni. Éves szinten komoly megterhelést jelent nekünk egy ekkora áremelés. Plusz az idei esztendőtől az R2-es versenyautókba, – amilyen a mi kis Renault Twingónk is – kötelező felszerelés az igencsak borsos árú, központi tűzoltókészülék, míg más, hasonló árú, vagy még értékesebb, de nem R2-es autókba nem kell ilyen drága berendezés. Örültünk volna, ha a Rally2 Bajnokságban felmentést kapunk ez alól a rendelet alól. Ezeknek az árnyékában tervezzük az idei szezonunkat. B tervként elgondolkodunk  azon, hogy ezek miatt nem is Rally2-es licencet foguk kiváltani 2021-re, hanem az első osztályba is megfelelőt. Számolunk egyet és megeshet, hogy szerencsét próbálunk külföldön. Sok jót hallottunk a versenyzőtársaktól az osztrák, a német, a szlovák és a horvát megmérettetésekről is, elképzelhető, hogy személyesen is meggyőződünk a hallottakról. Képlékenyek jelenleg az elképzeléseik…

Orfűn lesz az évnyitó futama a Rally2 Bajnokságnak. Mi a helyzet ezzel a versennyel? Tervezitek egyáltalán?

Most még igen, egyelőre nem húztuk ki a versenynaptárunkból az  Orfű Rallye-t. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem alszunk még néhányat a vele kapcsolatos végső döntésünk előtt.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!