Kicsit sok lett

Szabó Attilának mostanában nem hoznak szerencsét a második szakaszok, hiszen egymást követő két versenyen is a kettes gyorsaságin kellett feladnia az aktuális futamot. A Salgó Rallye-n, Mátrakeresztesen, Trescsik Ákossal kerültek rázós helyzetbe, ami könnyen megeshet, hogy nem csak a versenyük, de a 2019-es évük végét is jelentette egyben, bár Atsi egyelőre még nem engedte el teljesen a Mecsek Rallye-t. Szabó Attilával beszélgettünk.

Komlón árokba estetek, és kis híján kifeküdt a motor a Ladátokban. Nagy volt a kapkodás a Salgó Rallye előtt?

Miután eljutott a kocsink a PSZA műhelyébe szétszedték a fiúk az autót, kikapták az erőforrást, és hamar kiderült, hogy ha nem csúszunk be Mecsekpölöskén az árokba, akkor egy motorhiba parancsolt volna nekünk megálljt a Baranya Kupán. Szóval a kiesésünket valahol megnyugtató érzésként könyveltük el, de mindenképpen olcsóbb volt így. A két futam közt megkapta a motor a teljes revíziót, a szükséges javítást, és a karosszériát is kikalapálta a csapat. A fényezést követően szebben csillogott a salgótarjáni rajtra a vas, mint újkorában. Ezen kívül nem kellett sokat foglalkozni az autóval, de a fékpadra még felálltunk vele, amit kellett, azt kiigazítottunk.

Trescsik Ákossal vágtatok neki a versenynek. Milyen volt? Sajnos ezúttal is a második szakasz jelentette nektek a futam végét.

Tényleg így alakult. Már kedden itthon voltam, de tesztelni, nem tudtunk, annyi más elfoglaltságunk volt. Arra futotta csak az időből, hogy benéztem a csapat műhelyébe, ahol utcai gumikkal kipróbáltam a Ladánkat, de éppen ezeket a kerekeket nem használhattuk a prológon. Jónak tűnt az autó, így álltunk neki a futamnak. Nem akartunk nagy eredményt virítani, csak célba akartunk érni, mert minimum három futamon el kell indulni ahhoz, hogy értékeljenek minket az év végén, a bajnokságban. Kizárólag azért utaztunk el Salgótarjánba, hogy ez megtörténjen. Jó lehetett volna a futam. Meleg volt, kemény gumikkal készültünk. Mármint a Baranya Kupára. 🙂 Nem sokat koptattunk el az ott vásárolt abroncsokból, így Salgótarjánban a Komlóról megmaradtakat használtuk, bár ezekhez az első gyorsaságin még egy kicsit hideg volt. De kanyarodjunk előbb vissza a prológhoz, egy percre! Az utolsó pillanatban sikerült Pirelli márkájú utcai gumikat szereznünk, így végül nem csak legurultunk, hanem élvezetesen és remélem, hogy a szurkolók számára is látványosan teljesítettük a bemutatkozó szakaszt. Másnap korán kezdtünk, Vizsláson még elég hideg volt az aszfalt, és a rövid etapon nem igazán tudtuk megmelegíteni a szakasz rajtjáig a gumikat. Óvatosan kezdtünk, majd a szakasz célja felé haladva már nem akart úgy menni az autónk, mint a pálya Salgótarján felőli végén. A beíró után megálltunk, és kiderült, hogy fellazult a gázkar, ezért nem tudtunk a gyorsasági utolsó harmadában megfelelő tempót diktálni. De első gyorsaságinak ezzel együtt is tökéletes volt. A bemelegítés után tartottam magam a szokásomhoz, Mátrakeresztesen sem akartuk a világot megváltani, csak a második körben szerettünk volna gyorsulni. A saját, kényelmes ritmusunkban haladtunk, kezdtünk éppen ráérezni a gumikra és az autóra, csúszkáltunk még, de már elfogadhatóbb volt a produkciónk, mint Viszláson. Az ötvenedik kanyarban, – leszámoltam – egy derékszögű jobbosban, ami nekünk szigorúnak volt felírva, kicsit többel érkeztünk meg a kelleténél. Nekicsúsztunk a padkának, ami ellátta a futómű baját, és az egyik hátsó felnink el is tört. Ezt a szurkolók segítettek kicserélni, köszönjük nekik, így jöttünk le a gyorsaságiról. A pálya végén láttuk, hogy eltört a lengőkar tengelye is. Ezzel még akár folytathattuk is volna, de nem akartam további kárt csinálni. Ha nincs ott a padka, akkor lehet, hogy csak felcsúszunk a partoldalra és megyünk tovább. De az is lehet, hogy fölborulunk. Ezt már nem tudjuk meg soha, de szerintem a mi 2019-es évkönyvünknek ez a történet lesz a zárólapján.

A Mecsek Rallye-n biztosan nem indultok?

Már a harmadik versenynek a költségvetése is elég nehezen akart összeállni, ezért kevés esélyt láttok rá, de nem mondom 100%-ra, hogy nem. Még nem tudjuk. Kedvünk és akaratunk van természetesen, de ez szerintem kevés lesz a részvételhez. 🙂 A PSZA csapata nekilátott a kocsi javításának, nincs nagy gond, a Ladánkon és a fiúkon nem fog múlni az évzáró versenyünk, ez már most biztos. A többi októberben kiderül.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!