Tim Gabi és Timár Tamás minden erejével küzdött azért Komlón, hogy a technika ördöge ne kényszerítse őket újra térdre és a fiúk ezúttal győztek a csatában, őrületes küzdelem árán jutottak el a Baranya Kupa céljába. Nem is akármilyen eredménnyel, mert az abszolút és a 6-os géposztály második helyén végeztek, ami a harmadik fokozatot nélkülöző váltóval igazán elismerésre méltó eredmény. Az autó gyógyul, de eközben Gabi azt mondja, hogy Salgótarjánban az ezüstérem kevés lesz az üdvösséghez, így hazai pályán, ha kell a maximumon is túlpörögve fognak harcolni a legnagyobb trófeákért. Tim Gáborral beszélgettünk.
Veszprémben egy alapos meglepetéssel találtátok magatokat szemben, amikor az Opeletek ismét keresztbe tett nektek. Sikerült orvosolni a problémát? Hogyan készültetek a Baranya Kupára?
Sikerült minden hibát elhárítani, a szervizcsapat tökéletesen összerakta a kocsinkat, köszönjük szépen nekik és Farkas Kálmánnak, a csapatvezetőnknek is, hogy újra egy teljesen hibátlan autót adtak át nekünk a komlói verseny helyszínén. Veszprémben olyan hiba adódott az autónkkal, amilyen eddig még sohasem, eltört a csonkállvány. Kiderült, hogy a gyári csapat már kiadott egy új csonkállványt, ami pont ott van megerősítve, ahol a miénk eltört. Innen gondoljuk, hogy ők is találkoztak már ezzel a hibával, most már mi is okosabbak vagyunk. Úgy indultunk el a Baranya Kupára, hogy számolgattuk a bajnokság állását, osztottunk-szoroztunk, és akárhonnan néztük, mindenhogy rettentően hiányoztak a Miskolcon és a Veszprémben elhullajtott pontjaink. Az volt az egyetlen elfogadható variáció nekünk a verseny végkimenetelével kapcsolatban, hogy meg kell nyernünk a Baranya Kupát. Más esélyt nem láttunk arra, hogy a hátra lévő három futamon megszerezzük a bajnoki címet.
Nem szerepeltetek rosszul a Mecsekben, nem volt messze a kitűzött cél, de a győzelemről mégis lemaradtatok.
Siettünk mi, ahogy csak tudtunk, de az autónk ismét tudott újat mutatni, megint olyan problémával kerültünk szemben, amivel eddig még soha. Pénteken este, a prológ után jól szerepeltünk az első gyorsaságin, a szakaszgyőztes Tőzsér Áronék mögött mindössze 3 másodperccel végeztünk. A másnapi első gyorsaságiról, Mecsekpölöskéről tudtuk, hogy nem a mi pályánk lesz, nem feküdt a mi autónknak a hosszú, elnyújtott gyors kanyarok miatt. De úgy vélekedtünk, hogy a másik két gyorsaságin tudunk annyit visszahozni, hogy az előnyünkre fordíthassuk az állást. A harmadik pályán ez be is bizonyosodott, mert meg tudtuk nyerni. Az autó tette a dolgát, nagyon jó volt a hangulatunk is. Csak ekkor jött a feketeleves, mert Árpádtetőn úgy elhagytuk a harmadik fokozatot a váltóból, hogy a futam végéig sem találtuk meg. Vagy nem vette be a váltó a harmadikat, vagy ha véletlenül bevette, akkor azonnal kidobta és másodikba, vagy negyedikbe kellett behajítani. Így autóztuk végig a maradék versenytávot. Arról tettünk is fel egy videót, hogy, amikor másodikból negyedikbe kapcsolunk közvetlenül, akkor az Adam-unk rosszabbul megy, mint egy utcai autó. A helyezéssel nem foglalkoztunk, csak azon imádkoztunk, hogy érjünk el a komlói Városháza térre. Nagyon meglepődtünk, amikor később megláttuk, hogy még így is a második helyet birtokoljuk. Az ötödik és a hatodik szakaszon egyaránt sikerült a dobogó második fokára felállnunk, túlzottan nem szakadtunk le Vincééktől. Közben az ötödik helyet céloztuk meg magunknak, arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha célba érnénk és még kupát is kapnánk. Aztán a vártnál sokkal jobban alakult a futam vége, mert a második helyen zártunk, ám rettenetes kínszenvedés árán szereztük meg az ezüstérmet. Hatalmas meló van ebben az eredményben, bőven felért egy győzelemmel. Legtöbbször negyedikben mentünk be a harmadikos kanyarokba, a pályás múltamból próbáltam meg felidézni, hogy miként kell lendületből autózni. Az eredményeket elnézve ez sikerült, húsz pontot megmentenünk, amivel közelebb igazából nem kerültünk a bajnoki címhez, inkább távolodott az esélyünk rá, mint közeledett, de nagyon boldogok voltunk a célban. Már 30 pont lesz a hátrányunk Vincéékkel szemben, amit két futam alatt szinte lehetetlen ledolgozni. Nem adjuk fel, de azt be kell látnunk, hogy a sorsunk már nem csak a saját kezünkben van.
A hazai futamotok jön, a Salgó Rallye.
Az, hogy sikerült újra célba érnünk óriási lendületet és motivációt ad nekünk a hazai pályákra. 110%-on fogunk pörögni, csakis arra tudunk gondolni, hogy itthon mindenképpen nyernünk kell. Két pálya ismerős, csak Mátraszentimrén nem jártunk még soha. Sprint és MARB versenyek tudjuk, hogy voltak már arrafelé, de egyiken sem vettünk részt. Cered és Kazár is fordítva lesz, autóztunk már így is rajtuk. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy megfordították a rendezők a menetirányt. 2014-ben versenyeztünk utoljára, ebben a formában Cereden és Kazáron a Nissannal. Megpróbáljuk feleleveníteni az akkori emlékeket. Cereden a majdnem 13 kilométer, és a 178 kanyar után szerintem lesz arra idő, hogy kijöjjön az Opelünk az a fajta előnye, ami a kis tengelytávból és a fordulékonyságából adódik. Én különösen kedvelem a technikás pályákat, és Ádámka számára is kézenfekvő feladat az ilyesmi. Nincs mese, még a maximumtól is többet kell letennünk az asztalra. Csak az lesz az elfogadható eredmény a számunkra, ha a dobogó legfelső fokára állhatunk fel vasárnap este, Salgótarján főterén. Ha minden rendben lesz az autóval, akkor ezzel szerintem nem lehet problémánk. Rajtunk biztosan nem fog múlni a siker.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
