Beleadtunk mindent a legvégén

Üveges Sándor és Szegedi Krisztián nem fukarkodott a gázzal egész nap a Kazincbarcika Rallye-n, a végén csupán 1,3 másodperccel maradtak le az elsőségről. Üveges Sándorral beszélgettünk.

Úgy indultatok neki a Kazincbarcika Rallye-nak, hogy a 2021-ben megszerzett GreenPlan Energy vándorkupát szeretnétek megtartani. Ezen kívül mi volt még a rajt előtt a tarsolyotokban?

Szerettünk volna minél jobb helyen végezni, lehetőség szerint a leggyorsabb borsodiként, hogy miénk maradjon a vándorkupa, de azzal mégsem számoltunk, hogy ennyire előkelő helyen fogunk a célba beérkezni. Mi is meglepődtünk az első kör után, hogy mennyire jól állunk.

A végén ez a jól állás három ezüstérmet eredményezett nektek az összetettben, a P12-es géposztályban és a Lada Kupában. Milyen volt a versenyetek?

Mint mindenkinek, nekünk is forró. Az autónk szerencsére jól működött, motorikusan jól ment, a kigyorsításoknál remekül muzsikált. Voltak kisebb problémáink vele, de Krehlik Nándi szervizesei besegítettek, közösen sikerült orvosolni ezeket. Együtt szervizeltünk, nagyon hálásak vagyunk nekik, és persze a mi csapatunknak, barátainknak is mindenért. Próbáltuk jól felkészíteni az autót, de nagy fordulatszámnál kialakult egy kis rezgés, ez okozott némi problémát. Az időket eleinte nem is nagyon néztük, nem nagyon foglalkoztunk ilyesmivel. Aztán, amikor rápillantottunk a Rallylive-ra, akkor láttuk, hogy a többiekhez képest nem is mentünk annyira rossz időket. Miután Krisztián elárulta. hogy hogyan állunk, azután beszéltük meg, hogy figyeljünk rá, őrizzük meg a jó helyezést, örültünk a harmadik pozíciónak. Szinte a verseny végén adódott az élen álló Ifj. Fogarasi Attiláéknak műszaki problémája, a balszerencséjük árán kerültünk előre az utolsó szakasz előtt, a második helyre. Sajnáljuk, hogy így jártak, jól versenyeztek egész nap. Az autó nekünk is nagyon melegedett, ezért más lehetőségünk nem volt, a fűtést is nyomatnunk kellett a pokoli melegben. A kánikulát leszámítva nagyon jól éreztük magunkat, a verseny szervezése szuper volt, ennyire jó futamon legutóbb tavaly vettünk részt, mégpedig a Kazincbarcika Rallye-n.

Pörgős volt a menetrendünk, nem álltunk az etapokon, öt perc pihenőnk alig volt a szakaszok közt. Ilyen versenyek kellenének a Rally2-be és Rally3 Bajnokságba, sokkal élvezetesebbek ezek a gyorsaságik, mint, mondjuk az Eger Rallye (autó)pályái, ahol ötödikben, tiltáson lobogunk, kilométereken keresztül. A gumiválasztás során vétettem egy hibát, az első kör abroncsai nagyon beváltak, de a második körre már megemelkedett a hőmérséklet, nem volt elég a középkemény keverék, fel kellett volna tenni a keményeket. Volt egy korai rajtunk, berajtoltam 1-2 tizeddel hamarabb, mint kellett volna, ezért kaptunk 10 másodperc büntetést. A végén már próbáltunk mindent beleadni, gyorsan menni, pontosan autózni, ez erre volt elegendő ezúttal. 1,3 másodperccel előztek meg Nándiék a végén minket, gratulálunk nekik és a célban átadtam egy évre a vándorkupát is. Jobb is lehetett volna a vége, de ebben a melegben lehetetlen volt végig maximálisan koncentrálni, a hőség sokat kivett belőlünk mentálisan a futam végére.

Nem is értem… Egész nap árnyékban voltatok. 😉

A tűzállóruházatban, bukósisakban, zárt autóban nem volt könnyű. Mintha egy kályhában ültünk volna. A motortérből dőlt kifelé a forró levegő, a tetőn lévő szellőzőn keresztül is csak az áramlott befelé. Nem volt kellemes, de szerintem ezzel a nehézséggel birkózott mindenki egész nap. Strandolni kell ilyenkor inkább. 🙂

Hamarosan strandolhattok egy jót a Balatonban, bő két hét és jön a Székesfehérvár-Veszprém Rallye. Ott lesztek?

Veszprémbe tuti, hogy nem megyünk, nincs hangulatom az autó emelgetéséhez, és teljes felújításához. Ezen kívül egy nagyobb elfoglaltság vár rám a munkahelyemen, reggeltől estig bent leszek az elkövetkező időszakban, emiatt sem lenne rá időm, ha akarnám sem. Nem vagyok már fiatal, hogy a munka után, éjszaka még a műhelyben szegeljem a kocsit. A Vértes Rallye-n elgondolkodunk, oda szívesen elmennénk augusztus végén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!