Tordai Gábor és Farkas Martin több dologtól tartott, és néhány nem várt szituációba is belekeveredett a Miskolc Rallye-n, de végül az összes nehézségen sikerült felülkerekedniük, és pályafutásuk első Rallye2-es kupáival zárták a borsodi futamot, a DVTK stadionjánál. Az autójuk viszont vérét adta a sikerért, így a páros, valamint a szervizcsapat most rengeteget foglalkozik a Ladával, aminek Székesfehérváron újra hadrendbe kell állnia, mert Gáborék nagyon örülnének, ha a koronázó városban tovább folytathatnák a serlegek gyűjtögetését. Tordai Gáborral beszélgettünk.
Egerben eljutottunk a célba, de csak szuperrallyeval, ezért azt gondolom, hogy Miskolcon az volt a tervetek, hogy a mezőnyben is kipróbáljátok ugyanezt. Hogyan készültetek a borsodi megmérettetésre?
Az egri versenyünk után én azt éreztem, hogy a szervizes srácoknak sikerült maximálisan felkészíteni a versenyautónkat, nem lehetett panaszunk a munkájukra. A Ladánkkal, minden rendben volt, kizárólag olyan hibák adódtak vele, amire előzetesen nem lehetett számítani. Folyamatosan figyeltük a futam rajtja előtt az időjárás jelentéseket, izgatottan vártuk, hogy mit hoznak az égiek, de nem csalódtunk, a beígért eső megérkezett és szombaton reggel mondhatni, hogy menetrendszerűen leszakadt az ég. Váratlanul nem ért a dolog, készültünk erre a helyzetre, vásároltunk új, Hankook, intermedia gumikat, azzal mentünk ki a verseny első körére.
Milyen volt a versenyeket, hogyan alakult nektek a Miskolc Rallye?
A salakpályán én még soha nem mentem, ezért tartottam tőle, tudtuk jól, hogy csúszni fog az oválpálya. Miután a Rallye2 Bajnokság mezőnye csökkenő rajtszám szerint teljesítette a prológot bíztam benne, hogy nem lesznek még túl sokan a lelátón, nem akartam az embernek csalódást okozni a produkciónkkal. De amikor kinyílt a salakpálya kapuja megdöbbenve láttuk, hogy gyakorlatilag telt ház fogad minket. Ez okozott némi „vizsgadrukkot”, de egyébként élveztük a körözést, nekünk még száraz volt a salak. A végén már kifejezetten bántuk, hogy abba kellett hagyni, mert a harmadik körre egészen belejöttünk a salakszórásba. Ezután viszont kellemetlen meglepetés várt ránk, mert, ahogy kijöttünk a salakpályáról az autónk elkezdte főzni a vizet, és tönkrement az önindító. Mindeközben elhagytuk az itinerünket. Az autómosás után – jobb híján – elkezdtünk követni egy Lada VFTS-t, azzal a célzattal, hogy ő majd elvezet minket a szervizparkba, de pechünkre a srácok elvetették az útvonalat, így hozzájuk hasonlóan mi is etapútvonal elhagyás bűntettét követtük el, aminek jutalmául időbüntetést kaptunk, pontosan 15 másodpercet. Pénteken este és éjszaka azon izgultunk, hogy másnap reggel a parkfermében beinduljon az autónk, mert az önindító továbbra is vacakolt. Szerencsénkre reggel kijutottunk a parc ferme-ből és a motorépítő mesterünk, Orbán Norbi is Miskolcra érkezett, és segített nekünk, sikerült beindítani a motort. Közben a csapatunk is munkába állt, felpattintották a négy, új gumit, a Mályinka környéken lakó barátaink pedig folyamatosan küldték nekünk a Garadna-Mályinka szakaszról az időjárás jelentéseket. Sajnos semmiféle biztató információval nem szolgáltak nekünk, mielőtt odaértünk a mályinkai pályára. Persze az is a tudomásunkra jutott, hogy a szakaszon folyamatosan esnek-kelnek a versenyzőtársak, ezért úgy készültünk, hogy inkább óvatosan fogunk autózni. Előtte Bükkszentkereszten lementünk, ahogy lementünk, majd Mályinka a várakozásunknak megfelelően tényleg brutális volt, de ott sem volt komolyabb kalandunk. Sátán, az első körben – pont úgy, mint Egerben – elment az átbeszélőnk, nem hallottuk egymást, Martin már rutinosan mutogatta el nekem a gyorsaságit. Nem tudtunk olyan időt menni, mint amilyet szerettünk volna. Az upponyi elágazásnál negyedikben, vagy ötödikben elmentünk egyenesen, későn vettem észre a kanyart és az elágazást, a sárga mellényes kollégák ott szétrebbentek. Több kalandunk nem volt. A szerviz parkban sikerült kicserélni az önindítót, köszönjük szépen a csapatnak. A második kör legelején minden rendben volt, de hamar eldurrant egy vadonatúj lengéscsillapító, így onnantól kezdve úgy viselkedett az autónk, mint egy hajó. A verseny végére már majdnem tengeribetegek lettünk, miközben kanyarsebességünk sem volt a megfelelő. Nagyon örültünk annak, hogy végre célba értünk. Azért is voltunk kifejezetten boldogok a célban, mert rengeteg autót láttunk az árokban, vagy az erdőben és kivétel nélkül mind össze voltak törve. Még most is szomorú vagyok, ha erre gondolok. Nem jó ilyesmit látni. A serlegeknek nagyon örültünk, nem gondoltunk arra, hogy már a második Rallye2-es es versenyünkről díjakkal térhetünk haza. A kategóriánkban nyolcadikként értünk célba, de a 2WD kupában megszereztük a bronzérmet. A céldobogó biztos, hogy örök emlék marad, mert Bartha Nándiék jó alaposan meglocsoltak minket pezsgővel, ezt utólag is köszönjük szépen nekik.
A Székesfehérvár Rallye-n ott lesznek e?
Igen, és azért, hogy ez valóban sikerüljön, rengeteg időt töltünk a műhelyben. Az autóval sok munkánk van, de rajta vagyunk a témán, mert nagyon szeretnénk részt venni június elején, a bajnokság soron következő futamán.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
