Élről várják a döntő futamot

A VIII. Therwoolin Zemplén Rallyval befejeződik az idei ralibajnokság. Mads Østberg alkalmi navigátorral, a svéd Johan Johanssonnal vág neki a zárófutamnak. A Citroën C3 Rally2 pilótája vezeti a bajnoki táblázatot, de a pontok helyett a versenyre koncentrál a norvég versenyző. Tavaly megnyerte a zempléni futamot és mindent megtesz azért, hogy idén is így legyen és ezzel megszerezze csapatának a bajnoki győzelmet is.

A Tagai Racing Technology által felkészített Citroën C3 Rally2 versenyautóval idén minden alkalommal győzelemmel fejezte be a magyar bajnoki futamot Mads Østberg. A zempléni szezonzáró ismerős a csapat és a pilóta számára. – Nagyon jó emlékeim vannak tavalyról  – emlékezett vissza az Európa-bajnoki futam győzelemre Mads. – Tetszenek ezek a pályák, nagyon várom, hogy újra versenyezhessek rajtuk.  Megnéztem a tavalyi belső felvételeket és természetesen, ahogy mindig, most is nagyon odafigyelünk a pályabejárásra és próbáljuk a legpontosabb itinert felírni.

Új navigátor szerepel a nevezési listán Mads neve mellett, természetesen annak is megvan a magyarázata, hogy Patrik Barth ezúttal miért maradt távol.  

  • Patriknak a napokban született meg a kisfia. Otthon szeretett volna maradni a családjával, ami szerintem teljesen érthető – fogalmazott Østberg. – Johannal áprilisban megnyertük az első közös versenyünket Mexikóban. Jó vele versenyezni, tapasztalt navigátor, aki nagyon várja már ezt a magyar futamot.

Az időjárás mindig befolyásoló tényező egy raliversenyen, de a csapat pilótája már annyiféle időjárási körülmény között versenyzett, hogy nem lehet meglepni semmivel sem. 

  • Természetesen ilyen szép tájakon napsütésben a legszebbek a versenyautók és talán könnyebb a nézőknek is élvezni a versenyt, de mi jól érezzük magunkat esőben is az autóban – mondta nevetve a pilóta. – A legutóbbi bajnoki futam nagyon rövid volt, most sokkal jobb ez a normál táv. Ha megérintek egy lassítót, több gyorsasági szakasz marad, kijavítani a hibám. Természetesen igyekszünk tudásunk legjavát nyújtani ezen a két napon. A bajnoki címhez elég az első hét hely valamelyikén végezni, de természetesen maximalista vagyok. Most is győzelmi tervekkel, reményekkel vágunk neki a hétvégének. 

A VIII. Therwoolin Zemplén Rally programja a pénteki átvételek után szombaton és vasárnap hat-hat gyorsasági szakaszt ír elő az ismert pályákon. Ezúttal Szerencs lesz a verseny központja és a szervizparkot is itt találják meg a ralirajongók, méghozzá a névadó partner telephelyén. A Citroën Rally Team Hungary szeretettel vár minden érdeklődőt a szervizben és a pályák mellett

A magyar ralibajnokság állása hat futam után:

  1. Mads Østberg – Patrik Barth Citroën Rally Team Hungary Citroën C3 Rally2 200,4 pont
  2. Vincze Ferenc – Németh Gergely Korda Racing SKODA Fabia R5 187,5 pont
  3. Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt Topp-Cars Rally Team SKODA Fabia Rally2 Evo 172,5 pont
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!