Jó taktika, szoros hajrá

Turán Frigyes és Bagaméri László jól felépített taktikával, több másodperces előnnyel szinte végig vezett a vasárnapi Vértes Rallye-t a Volkswagen Polo GTI R5-tel. A verseny az utolsó gyorsasági szakaszig kiélezett volt, végül Friciék a második helyen végeztek az idei sorozat negyedik futamán.

  • Nagyon okos taktikával kezdtük a versenyt, hiszen az első körben számítottunk esőre, ami végül a harmadik szakaszon érkezett meg. Az első két gyorsaságin minimális hátrányba kerültünk, de a harmadik utána bejött, amire számítottunk. A futam elejét beáldoztuk az azt követő siker oltárán, hiszen többet nyertünk ezzel a jól megválasztott gumitaktikával, mint amennyit veszítettünk az első két gyorsaságin. A nyitó kör végén már vezettünk, majd a következőben még tovább tudtuk növelni az előnyünket – emlékezett vissza a vasárnapi eseményekre Turán Frigyes.

Bagaméri László navigátor a folytatással kapcsolatban kiemelte: a második körben a négy másodperces előnyünkből a kör végére hét másodperc lett. Ami ugyan nem sok, de mégis adott nekik egy extra lökést az utolsó felvonásra. Úgy érezték, hogy az utolsó oroszlányi gyorsasági szakaszra elegendő lesz a megőrzött négymásodperces előnyünk. A végén azonban Velenczei Ádámék olyan gyorsan autóztak, hogy elorozták előlünk a győzelmet, méghozzá teljesen megérdemelten.

  • Nagy esélyünk volt nyerni, ennek ellenére nem vagyunk elkeseredve, mert az autó, az abroncsok és a csapat is szuper volt, az egri bukásunk után minden összeállt, egy hajszálon múlt az első hely – fogalmazott Turán Frigyes. – A csákberényi szakaszon egy picit kicsúsztunk, és ott hagytunk pár másodpercet, ami így utólag egy kicsit bosszant, mert akár ezen is múlhatott a vége, de nincs okunk csüggedni. Laci végig jól navigált, remekül felépített versenyen vagyunk túl, ahol szinte mindig az történt, amit szerettünk volna. A nézőktől pedig hihetetlen szeretetet kaptunk, ami mindig nagyon sokat jelent nekünk. A bajnokságnak is jót tett a mostani sorrend, mert kiegyenlítettebb, izgalmasabb lesz a hajrá.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!