
A pénteki izgalmas prológot követően szombaton kilenc gyorsasági szakasszal rajtolt el az idei Steelvent Ózd Rallye. A Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri László az ózdi salakos nyitányon csupán tizedmásodpercekkel maradt le az első helyről, ám a szombati rajtot követően a harmadik szakasz után egy műszaki hiba akadályozta őket, így ki kellett állniuk az aznapi versenyből. Vasárnap Super Rally-val folytatták Friciék, azonban egy váratlan tengelytörés miatt már az első gyorsaságiról vissza kellett fordulniuk.
- Egy rádiós probléma miatt az első gyorsaságit etapként kellett teljesítenünk, majd a Hangony-Domaháza szakaszon is csak az ötödik helyen sikerült zárnunk – tekintett vissza a magyar bajnokság ötödik futamára Turán Frigyes. – Éreztük, hogy valami nem az igazi a Forddal, de akkor még csak találgattuk, mi lehet a gond. A harmadik gyorsaságiról a kilencedik helyen jöttünk le, majd a szervizparkban már tisztán láttunk: a hátsó differenciálmű meghibásodása okozza a problémát.
A Super Rally szabályai szerint a versenyző az adott napon kihagyott, illetve be nem fejezett gyorsaságikért plusz időt kap, viszont másnap, amennyiben minden egyéb feltétel adott és rajthoz tud állni, folytathatja a száguldást. Ugyan díjat már nem kaphat, de a megszerzett helyezéséért járó pontot, valamint a powerstage után elnyerhető plusz pontot hazaviheti, ami az idény végi elszámolásnál még sokat érhet.
- Sajnos a szombati első kör végén ki kellett állnunk a versenyből, ugyanis elszállt a hajtás a Fiesta hátuljából – tette hozzá Turán Frigyes. – Már korábban is érzékelhető volt, hogy az autó nem a megszokott módon viselkedik, sok értékes másodpercet veszítettünk. A kigyorsítások sem voltak az igaziak, és azok a részek sem, ahol a Ford hátulja tudta volna segíteni az autót. A szombati kényszerkiállásunkat követően a csapat remek munkát végzett, szerencsére csak egy alkatrészt kellett kicserélni a Fiesta hátulján, így bizakodóan vágtunk neki a vasárnapi Super Rally-nak. A csapatunk profi helytállásának köszönhetően vasárnap a salgótarjáni szakaszokkal folytathattuk a versenyt. Ezek a pályák egyébként is közelebb állnak a szívünkhöz, reméltük, hogy autózunk még egy jót és a szurkolóinknak is szerettük volna meghálálni, hogy folyamatosan velünk vannak. Pontokért jöttünk, de kardántengelytörés miatt már az első gyorsasági szakaszról vissza kellett fordulnunk, így nem tudtuk folytatni a versenyzést. A rali egy technikai sport, sajnos mindig benne van a pakliban egy váratlan műszaki hiba, most ez nem a mi hétvégénk volt.