Magukra koncentrálnak Veszprémben

Kevesen fogadtak volna arra, hogy Nyíregyháza Rally pokolian erős hazai mezőnyében Klausz Kristóf és Csányi Botond felkapaszkodik a dobogóra, annak is a második fokára. Pedig így történt. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a Zemplénben, hiszen valamennyi gyorsaságin a második és a hatodik legjobb idő között mozogtak, ami a nap végére meghozta a várt sikert. Ezzel együtt pedig a további motivációt is. Klauszék most a 24. Taxi4 Mikulás Rallye-n szeretnék bizonyítani, hogy az előző siker nem csupán a véletlen műve volt.

  • Ez ilyen dobogós hely szerintem mindenkinek lökést adna a továbbiakra nézve. Természetesen így vagyunk ezzel mi is – fogalmazott a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban Klausz Kristóf. – Éppen ezért bizakodóak vagyunk a veszprémi hétvége előtt, ahová ráadásul címvédőként érkezünk. Tavaly ugyanis Bútor Róbert és Balogh János előtt sikerült megnyernünk ezt a versenyt. Az is igaz, hogy akkor nem számított bajnoki futamnak, most pedig igen, így nyilván sokkal nehezebb dolgunk lesz. Ismerjük a helyzetet, tudjuk, hogy négy páros is csatázik a bajnoki címért, mi viszont nem ezzel, hanem saját magunkkal foglalkozunk.

Klausz Kristóf  a bajnokaspiránsok közül senkit nem szeretne előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetbe hozni, és azt sem szeretné, ha ezen a hétvégén ő lenne a mérleg nyelve. Csupán jól akar szerepelni, és élvezni a Veszprém környéki murvás pályákat.

  • A bajnokságban nem sok esélyünk van a jelentős előrelépésre, de minden tőlünk telhetőt elkövetünk majd, hogy sikeresek legyünk a Mikulás Rallye-n – folytatta Klausz Kristóf. – A körülményekkel kapcsolatban most egy kis kettősséget érzek. A száraz, ridegebb, fagyott talajon nagyobb a defektveszély, a saras, lazább, fellazult felületen viszont jóval nehezebb céltudatosan és gyorsan versenyezni. Mindkettőnek van előnye és hátránya, ezért nem tehetünk mást, minthogy alkalmazkodunk a körülményekhez. Akkor érzem magam jól az autóban, ha én irányítok, azt történik, amit szeretnék. Kevésbé komfortos, hogy birkózni, sutáskodni kell ahhoz, hogy haladjunk a cél felé.

A fiatal ralis hazai környezetben zárja az idényt, ennek ellenére a külvilág és a közvélemény felé nem érez megfelelési kényszert. Csupán a saját elvárásait szeretné teljesíteni, ez viszont lehet, hogy nagyobb, mint amiben a szurkolók bíznak.

  • Kicsi esélyt látok arra, hogy ezeken a szakaszokon decemberben nagy különbségek alakuljanak ki – tette hozzá Klausz Kristóf. – Bízom benne, hogy az aszfaltos versenyekhez képest kisebb lesz a lemaradásunk az elejéhez képest, most már ideje lenne, hogy a Fordnak is kijöjjenek az előnyei. Mindenki a bajnokesélyekre figyel majd ezen a hétvégén, de mi is ott leszünk majd, ezt ígérhetem. A tavalyi győzelmünk és a Nyíregyházán megszerzett abszolút második helyezés ugyanis valamilyen szinten már kötelez minket a jó szerepelésre.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!