Nem kérdés, izgalmas lesz

A 24. Taxi4 Mikulás Rallye előtt a nagy négyes külön csatáját várja leginkább a közvélemény. Nem csoda, hiszen a 2020-as bajnoki cím sorsa még nem dőlt el, a pontverseny olyan szoros, hogy az élen álló Hadik András mellett még a címvédő Vincze Ferenc, valamint a vele holtversenyben álló Turán Frigyes és a jelenleg negyedik Velenczei Ádám is odaérhet a csúcsra. Tény, hogy ebben a külön versenyben Hadikék állnak a legjobban, de a murvás szezonzárón még bármi előfordulhat. Turán Frigyes és Bagaméri László egyértelműen az éves elsőség megszerzéséért száll harcba.

  • Nagyon izgalmas lesz, elöljáróban ez a legfontosabb – szögezte le előre Turán Frigyes. – Lehet számolgatni jobbra, balra, előre, hátra, úgyis minden a gyorsasági szakaszokon fog eldőlni. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni és tudásunk legjavát adni a Veszprém környéki pályákon, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Nem csupán a mi kezünkben van a sorsosunk, de az a legfontosabb, hogy a saját teljesítményünkkel kapcsolatban egyáltalán ne maradjon bennünk hiányérzet. Ha ezt teljesíteni tudjuk, akkor elégedettek leszünk. Optimista vagyok, mert általában jól szoktunk teljesíteni murván, mondom ezt még úgyis, hogy a Poloval egyáltalán nincs tapasztalatunk ezen a borításon.

Éppen ezért Turánék minden szempontból sok időt fordítanak majd a felkészülésre. Az ERC-futam második napjától azért maradtak távol, hogy valamennyi tartalékukat átcsoportosítsák a 24. Taxi4 Mikulás Rallye-ra, hiszen mégiscsak az abszolút bajnoki cím dől majd el ezen a versenyen.

  • A magyar bajnokság szempontjából Nyíregyházán úgy alakultak a dolgok, hogy az egri borulás ellenére van esélyünk az éves elsőség megszerzésére – tette hozzá Turán Frigyes. – Hadik Andrisnak van annyi előnye, és egész biztos, hogy különféle matematikai képlete is, hogy milyen eredményre lenne szüksége Veszprémben. Mi viszont egyáltalán nem számolgatunk, nem vagyunk abban a helyzetben. Rendkívül felszabadultan, ugyanakkor pokolian gyorsan kell mennünk. Nincs más esélyünk. Ezek a gyorsaságik nagyon szerethetőek, Várpalotán és a Kislőtéren is jól szoktam szerepelni, ezért tényleg bizakodva tekintek az esztendő utolsó nagy feladata elé. Nem görcsölünk rá, de minden megteszünk a végső siker érdekében.

Turán Frigyes és Bagaméri László két évvel ezelőtt az utolsó verseny, záró szakaszának a céljában veszítette el az éves elsőséget. A sors most akár vissza is adhat valamit abból, amit akkor elvett, de azt is tudják, hogy a győzelmet nem adják ingyen.

  • Nem szabad azzal foglalkozunk, hogy mi volt akkor, mert ez nem vezet sehová. Hadik Andris abszolút megérdemelten lett bajnok, egyébként is most más a helyzet. Nem kettőnk között dől el az elsőség, hanem négy páros érkezik ugyanazzal a céllal Veszprémbe. Bízom benne, hogy a rajtpozíció nem fog nagyon beleszólni ebben a külön csatába, szerintem mindannyian egy kupacban leszünk a rajtban. Szerintem megérdemelnénk, hogy végre nekünk is kijöjjön a lépés, mert nagyon sokat dolgoztunk érte. Ha sikerül elérnünk a célunkat, akkor nagyon boldogok leszünk, ellenkező esetben biztos, hogy lesz bennünk csalódottság. Erre azonban nem akarunk gondolni, pozitívan, rendkívül nagy motivációval várjuk az idei Mikulás Rallye-t. Ez a verseny jó buli szokott lenni, most tizedekre menő, komoly csata várható a gyorsokon.

 

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!