Teljesen ráhangolódtak a murvára

Friedmann Zsolt és dr. Kovács Annamária jól kezdte az idei rali bajnokságot, aztán a kettős megtorpant. A Salgó Rallyn aratott ORC-s győzelme után egy vezetői, majd egy műszaki hiba miatt történt kiesés következett, a Mecsek Rallyt pedig egyéb elfoglaltság miatt hagyta ki a kettős. A miskolci versenyző éppen ezért úgy gondolja, hogy eljött az idő a javításra. Az ORC értékelésében a különbségek nem olyan nagyok, hogy az éves összetettben ne lehetne még odaérni a dobogóra. Sőt akár még a bajnoki cím is elérhető Friedmannék számára.

  • A matematikai esélyünk még valóban megvan, de ehhez többet nem hibázhatunk – fogalmazott a 28. Székesfehérvár – Veszprém Rally előtt Friedmann Zsolt. – Jól kell szerepelnünk, pontokat kell szereznünk, hogy feljebb zárkózzunk a pontversenyben. Ezért mindent el fogunk követni, és egyébként is borzasztóan várjuk már ezt a hétvégét. Visszaforgattam az idő kerekét, több mint öt éve indultunk utoljára murván, akkor éppen a Balaton-felvidéken. Nagyon régen volt, viszont nagyon szeretünk keresztben menni, csúszkálni, amire most lesz lehetőségünk. Egy sikeres szereplés sokat lökhet rajtunk, mert ez a hétvége másfélszeres szorzóval bír, tehát a korábbi kisiklásokat most kijavíthatjuk. Természetesen ezen leszünk.

A régóta használt Veszprém környéki murván tudatos, taktikus versenyzésre van szükség ahhoz, hogy a célját elérje Friedmann Zsolt és dr. Kovács Annamária. A pályák ugyan az évek alatt sokat javultak, ettől függetlenül a ralis szerint nem lehet ész nélkül nyomni a gázpedált. Az ő helyzetünkben ugyanis az a legfontosabb, hogy a programban szereplő tíz gyorsaságit sikerrel teljesítsék. Amennyiben ez sikerül, vélhetően az eredménnyel sem lesz probléma.

  • Az R-es gyári technikák jóval többet kibírnak, mint a mi Mitsubishink, ami félig utcai, félig versenyautó – utalt a körülményekre Friedmann Zsolt. – Éppen ezért vigyáznunk kell rá. Beosztással fogunk versenyezni, biztos, hogy lesznek olyan helyek, ahol elveszem a lábam a gázpedálról. Ezúttal az eredmény fontosabb a látványtól, mert szeretnénk életben tartani az idei reményeinket. Az elmúlt időszakban megtörtént az autó átépítése, sok mindent felújítottunk. Egyrészt a futóműben, valamint egy részleges motorrevízión is átesett a Mitsubishi. Visszavettünk a turbónyomásból, hogy a várható nagy hőségben a motor végig megbízható legyen. Ebből a szempontból tehát mindent megtettünk, szombaton és vasárnap pedig rajtunk van a sor.

Friedmannék versenytempója abszolút alkalmas arra, hogy az ORC mezőnyében a legjobbak között legyenek. A salgótarjáni győzelmük sem volt véletlen, az viszont látszik, hogy ha a riválisok és ők sem küzdenek technikai gondokkal, akkor nagyon szoros küzdelmet vívnak egymással. Ebbe a körbe tartozik Bertalan Márton, Foczkó Ákos és a kategóriát jelenleg vezető Galgóczi Norbert is.

  • A mezőny egy része már elhalad előttünk, mire eljön a mi rajtunk ideje. Jól megtakarított pályára érkezünk majd meg, aminek több lesz az előnye, mint a hátránya – mondta Friedmann Zsolt. – Ahol viszont az út összetétele lazább, ott az alacsony autónk jobban megsüllyedhet, erre is figyelnünk kell. Itthon már teszteltünk, de a hivatalos tréning napján a futam helyszínén is szükség lesz egyre. Mégpedig azért, hogy a helyi viszonyokra hangoljuk a hajtást és a futóművet. Úgy érzem, hogy készen állunk a következő feladatra, bízom benne, hogy a befektetett munka megtérül a hétvégén.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!