Minden szempontból különleges év az idei. Egynapos rendezvények, rövidített versenyek, de mégis mindenhol óriási mezőnnyel. Az elmúlt hónapokban a magyar rali sok mindent megélt: az FIA elnökének látogatását, Tóth Zsolt tragikus halálát, R5-ös dömpinget a hazai bajnoki futamokon, átalakított, sűrű versenynaptárt. Most pedig következik a Rally Hungary, amely a szakágnak a legfontosabb hétvégéje lesz. Ráadásul a bajnoki cím kérdése is teljesen nyitott.
- A vírus miatt vannak bennem negatív érzések, de a szemlélet és a hozzáállás szempontjából abszolút pozitív a hangulatom. Mindenki segítőkész, a stáb valamennyi tagján érződik, hogy sikeres rendezvényt szeretne letenni az asztalra. Fontos, hogy így legyen, hiszen a sportágunk húzó futamáról beszélünk. Egész évben nagy volt az érdeklődés a magyar bajnoki hétvégéinken, de ezúttal az Európa-bajnoki versenyünkről beszélünk, amelyet a határokon túl is árgus szemekkel figyelnek majd. Egyáltalán nem mindegy, miként vizsgázunk. Tavaly az extrém körülmények miatt egy-két ERC-versenyző legörbült szájjal nyilatkozott, de erről igazán nem tehettünk. Most az előrejelzések alapján jobb lesz a helyzet, akkor pedig reményeim szerint mindenki elégedett lesz.
Berényi Ákos szerint nagyon jó, közönségcsalogató programot kínál az előttünk álló néhány nap.
- Versenyzőként sajnos nem mentem ezeken a gyorsokon, a közelmúltban viszont két nap alatt bejártam az összes helyszínt. Minden van, ami egy igazi raliversenyhez szükséges. Erdei, szűk, széles, gyors részek, nagyon változatos lesz a Rally Hungary – tette hozzá az MNASZ Rally Szakágvezetője. – Elképzelhető, hogy ismét rekordot döntünk, de ezúttal a tv előtt. A korlátozások miatt ugyanis külföldi nézők nem tarthatnak velünk, a csapattagokat leszámítva. Éppen ezért joggal bízhatunk benne, hogy kontinens és világszerte még többen figyelik majd a közvetítéseket. Ez jó lehetőséget kínál arra, hogy a sportszakmai munka mellett megmutassuk Észak-Magyarország természeti és épített szépségeit. Igyekszünk minden lehetőséget kihasználni, amivel hazánkat népszerűsíteni tudjuk. Nagyon remélem, hogy sok magyar szurkoló velünk tart, hiszen előzetesen is óriási az érdeklődés. Ugyanakkor arra kérünk mindenkit, hogy az Operatív Törzs ajánlásait mindenki tartsa be, viseljünk maszkot és figyeljünk a másfél méteres távolságra. A pályák mellett van annyi hely, hogy így is sokan elférjünk.
Az ERC és az ORB mezőnye is kisebb távot teljesít a tavalyihoz képest, mégis sikerült a rendezvényt kompakt módon megőrizni.
- Ez egy nagyon nagy eredmény – fogalmazott Berényi Ákos. – A program már szerdán elkezdődik, hiszen Miskolcon, a DVTK-stadionnál lesz a Rally Hungary hivatalos tesztje. A párosok a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt közötti legendás pályán gyakorolhatnak. Pénteken a máriapócsi Rabócsiringen lesz látható a mezőny, hétvégén pedig jön az éles küzdelem. Az ERC szombaton és vasárnap, az ORB/ORC szombaton, a Rallye2 pedig vasárnap fogalja el a szakaszokat. Annak is örülök, hogy az amatőrök számára is lesz lehetőség a versenyzésre. Az esemény alapját a magyar bajnokság rendkívül széles mezőnye adja, amely megérdemli, hogy ilyen rangos és jól szervezett program részese legyen.