Sok munkára, jó döntésekre volt szükség

A II. Rally Hungary megrendezéséért majdhogynem többet kellett dolgozni, mint egy évvel korábban, amikor a debütálásra készült Magyarország. A koronavírus-járvány első, majd második hulláma folyamatos kihívás elé állítja az MNASZ-t, a promótert és a rendezőket. Az irányelv azonban a nehézségek ellenére sem változott: a nemzetközi és a hazai kupasorozatokat is meg kell rendezni, hiszen ez a sportág érdeke. Természetesen mindezt úgy, hogy az érvényben lévő egészségügyi előírásokat mindig szigorúan be kell tartani.

  • Ez is meglesz? –
  • Bízom benne, optimista vagyok ezzel kapcsolatban. Az idei nemzetközi versenyek esetében az lett volna a könnyebb megoldás, ha a vírushelyzetre és a gazdasági nehézségekre hivatkozva lemondunk a megrendezésükről.  Mi azonban nem ezt tettük!  Ugyan nézők nélkül, de megrendeztük a Forma 1-es Magyar Nagydíjat, október közepén a WTCR és a kamion Eb-futamát, most pedig következhet a Rally Hungary. Az ERC-sorozatban is több verseny elmaradt, mi azonban ragaszkodunk a magyarországi viadalhoz. Tesszük ezt úgy is, hogy a védekezésre fordított többletkiadások szinte biztos, hogy 20-30%-al megemelik majd a teljes költségvetést. Ennek ellenére Magyarországnak szüksége van erre a futamra.
  • Korábban is ez a személet volt a jellemző.
  • Elnökségem kezdete óta egészen biztos. Folyamatosan azt nézzük, hogyan, miként tudjuk szeretett sportágunkat fejleszteni, újabb és újabb rendezvényeket hazánkba hozni. Most szembesülnünk kellett a vírus okozta nehézségekkel, de nem hátrálunk meg. Biztos, hogy a nehezebb, de a versenyzők és a közönség számára kedvezőbb megoldás mellett döntöttünk. Azt gondolom, megérte. Még úgyis, hogy felvállaltuk a nézőkkel teli rendezvényt, pedig a járványhelyzettel összefüggőadatok folyamatosan romlanak. Bízom benne, hogy mindenki meghallja a szavunkat, és partner lesz a nyíregyházi hétvégén, mert csak közösen lehetünk sikeresek.
  • Ha már a nézőkről esett szó, akkor az idén a hazai rali fanatikusokra lehet támaszkodni.
  • Az érvényben lévő rendelkezések nem teszik lehetővé, hogy külföldi drukkereket fogadjunk. Tavaly a szakadó eső miatt csak a legvérmesebb drukkerek látogattak el hozzánk,azonban bízom benne, hogy az idén rengeteg magyar szurkolóval találkozunk. Emellett a hazai rendezvényeink közvetítésében is nagyot léptünk előre, hiszen bizonyos szakaszokat már azok is láthattak, akik nem tudtak a helyszínre utazni. Így lesz ez most is, de az a törekvésünk, hogy minél közelebb kerüljünk a szurkolókhoz. Akár úgy is, hogy a ralit elvisszük az emberek otthonaiba.
  • Az országimázs szempontjából is profitálhatunk?
  • Meggyőződésem. Talán még jobban, mint tavaly. A világ minden pontján látják majd, hogy mennyire szép a Zemplén és a környéke. Nagyon jó felvételek készülnek majd azokon a szakaszokon. Emellett természetesen jól esnek azok a szakmai elismerések is, amelyeket az FIA-tól, más promóterektől kapunk. Azon országok közé tartozunk, akik ebben a nehéz időszakban világszinten is sokat vállaltak, odatették magukat az autósport és a nemzetközi sorozatok érdekében. Biztos, hogy ennek a későbbiekben számos hozadéka lesz.
  • A tavalyi ERC-futamot Turán Frigyes nyerte meg. Idén bízhatunk hasonló sikerben?
  • Nem titkolom, én ezt várom. A magyar bajnokság első négy helyén álló versenyző mindegyike alkalmas arra, hogy a Rally Hungary dobogójára álljon. Turán Frigyes megismételheti a tavalyi sikerét, Hadik András pedig két éve ezeken a pályákon lett bajnok, őszintén nagyszerű sportember. Az éppen aktuális magyar bajnok Vincze Ferencben mindig benne van a jó teljesítmény, Velenczei Ádám pedig legutóbb a Vértesben bizonyított. Nagyon izgalmas küzdelemre számítok, a hazai rali Eb-futam pedig akkor lenne igazán teljes, ha ismét magyar páros pezsgőzhetne a dobogó felső fokán!
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!