Hírek

A végletek versenye volt a Salgó Rallye

Krajnyák Petra és Lukács Zoli az első Rally2-es versenyét teljesítette együtt Salgótarjánban, ahol az időjárásnak köszönhetően mindent átéltek. Voltak fent és lent, de a kellő pillanatban inkább a megfontoltság mellett tették le a voksukat, így, […]

Hírek

Salgótarjánban már mindent láttunk

Németh Gergely és Matics Barbara első közös versenyét futotta Salgótarjánban, a Rally2 Bajnokságban, ám az égiek nem voltak kegyesek hozzájuk sem. A páros ennek ellenére gyakorlatilag hibák nélkül teljesítette a bemutatkozó versenyét, aminek természetesen az […]

Hírek

A szívinfarktus kerülgetett minket Salgótarjánban

Tordai Gábor és Veres István tartott a Salgó Rallye vízválasztónak kikiáltott, 26 kilométeres szakaszától, de amikor versenyezhettek rajta, akkor sokat mosolyogtak a saras gyorsaságin. Ám a pálya megtréfálta őket, árokba csúsztak, és ezzel egy igen […]

Hírek

Egy tiszta gyorsaságink sem volt

Bartha Nándi a testi épségét is feláldozta a Salgó Rallye-n azért, hogy a kislányának hazavihesse a megígért serlegeket. Karetka-Ülkei Rékával kitartásból jelesre vizsgáztak, és ha nem is kevés küzdelem árán, de teljesítették a küldetésüket. Bartha […]

Hírek

A körgyors volt a kulcsa a versenynek

Az Országos Rallye Bajnokság 2020-as nyitóversenyét a Covid-19 vírus miatt idén júliusban rendezték Salgótarján környékén, ahol az LPWMSport versenyző párosa a Lovász Pál – Kürti Tamás egység az abszolút 14. helyet szerezte meg. A versenyen […]

Hírek

A Fordok ellen nehéz évük lesz

Kaotikus Salgó Rallye-n van túl a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa a Strider Zoltán – Apkó András duó. Ennek ellenére jól érezték magukat, tetszett nekik az autó és persze az is, hogy újra ott lehettek […]

Hírek

Örülünk a célbaérkezésnek!

Beszélgetés Dudás Gergő Raliversenyzővel a 2020-as Salgó Rali után.   STEELVENT Salgó Rally 2020Dudás Gergő – Tóth Zsolt2020.07.18-19.Rodeo Speed Car Kft. Bátonyterenye – Mátraalmás körgyorson kategória negyedik időt mentetek. Ez nem kis teljesítmény. Ennyire élveztétek […]

Hírek

Nem csak mi álltunk fejre Salgótarjánban

Ifj. Fogarasi Attila és Májer Dávid alig várta már, hogy a Salgó Rallye-n élesben is kipróbálhassa a megújult Hondáját, de egy borulás, valamint a zűrzavaros körülmények valóságos rémálommá tették nekik az évadnyitó versenyt, így a […]

Hírek

Szorospatak tetszett, a szervizpark nem

Simon Gyuri és Simon Timi nagyon élvezte a Salgó Rallye-t, szerették a pályákat, ám nem minden úgy alakult, ahogyan azt a debreceni testvérpár eltervezte. Az autójuk nem sokkal a futam vége előtt bedobta a törölközőt, […]

Hírek

Bátonyterenye volt a kedvencünk

Fábián Daninak és Kaszás Zolinak nagyon tetszett a szorospataki gyorsasági szakasz, élvezte a páros minden méterét, de a Ladájuk nem osztozott a lelkesedésükben, mert éppen ott kapitulált a váltó, így a fiúk egyetlen szakasszal a […]