Küzdeni, csatázni akar

Bombarajtot vett Bacsa Tamás és Hanyik Gergely, hiszen az I. Therwoolin Boldokő Rallyt több mint három perces előnnyel nyerték meg. Egy kisebb műszaki hibát leszámítva tökéletes versenyt futottak, ellenben a nagyobb riválisoknak bőven akadt gondjuk. Ez is kellett ahhoz, hogy a szezonnyitó utolsó részében már csak arra törekedtek, hogy épségben lehozzák a Mitsubishit. Ezt megtették, így az ORC-ben aratott győzelem után önbizalommal várják a folytatást.

– Természetesen örülünk a sikernek, de egyáltalán nem altatjuk el magunkat – tette hozzá Bacsa Tamás. – A legnagyobb ellenfelek ugyanis időnap előtt kiálltak, ami megkönnyítette a dolgunkat. Nagyon sajnálom Kazár Mikit, aki hamar megcsinálta a rumlit, Gyarmati Arielék pedig műszaki hiba voltak kénytelenek feladni a küzdelmet. Nagyon szerettünk volna velük harcolni, mert a sikernek akkor van komoly sportértéke, ha szoros küzdelemben, férfias csatában szerzi meg az ember. Ez most így alakult, a harmadik gyorson egyébként nekünk volt egy osztóműproblémánk, amit a szervizben sikerült orvosolni. Egyébként nagyon jó verseny volt, igazi rali-pályákon, ami számomra újdonságnak számított, hiszen a magyar mezőny nagyon régen használta ezeket a gyorsasági szakaszokat.

A Q8 Oils Ózd-Eger Rallyn is lesz újdonság. Elég csak azt említeni, hogy két korábbi rendezvényt ezúttal egybe gyúrta a rendező. A pénteki ózdi prológ után a sokak által közkedvelt hegyháti pályáka használja a teljes mezőny, majd Eger környékén zárul az aszfaltos hétvége.

– Nagyon örülök, hogy ismét eljövünk Ózd irányába, Királd ugyanis a szívem csücske. Egyszerűen fantasztikus – lelkendezett Bacsa Tamás. – Sáta is nagyszerű szakasz igazi ralis gyorsasági, ahol a tempó és a technikai tudás is egyértelműen megmutatkozik. A kör jellegű lebonyolítás is érdekességet jelent, olykor kellenek az ilyen változtatások, mert színesítik a futamot. Nagyon remélem azt is, hogy a nézők teljes létszámban visszatérhetnek a pályák szélére. Nélkülük semmi nem olyan, mint azelőtt. Nagyon rossz volt úgy menni, hogy csupán egy-két gombázóval, kirándulóval találkoztunk. Normál esetben még ha nem is halljuk, de érezzük a biztatást, a másik pedig ha becsúszunk, akkor kik tolhatnak ki minket? A nézők. Ebből a szempontból is lényeges, hogy jöhetnek a rendezvényre.

A kategóriával kapcsolatban Bacsa Tamás további menők csatlakozását várja. Nagyon hiányolta Abaújban Hevesi Istvánt és Rongits Attilát, utóbbival kapcsolatban már olyan információkkal rendelkezik, hogy Ózdon és Egerben ott lesz a többiek között. Mint ahogyan Friedmann Zsolt is.

– Ezek mind-mind jó hírek. Küzdjünk, csatázzunk, dőljön el minden a pályán. Mindenki akkor tud jelentősen fejlődni – fogalmazott Bacsa Tamás. – Az eredményes szezonnyitónak köszönhetően jól állunk a bajnokságban, de messze még a vége. Komoly csaták várnak ránk, már májusban is. Az Eger környéki szakaszok is jók lesznek, igaz itt a tavalyi belső felvételekre egy az egyben támaszkodhatunk. Bízom benne, hogy komoly versenyben tovább tudjuk folytatni a jó szereplésünket.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!