Péter Pál: A jó kedv a lényeg

Péter Palkó és Varga Kristóf számára jobban nem is indulhatott volna a 2021-es szezon, mint ahogy Orfűn elkezdődött, ezért a fiúk Ózdon is csak a vidám, felszabadult autózásra törekszenek majd, hiszen a Mecsekben pontosan ez hozta meg nekik a szép eredményeket. Péter Pállal beszélgettünk.

Szenzációsan indult az évetek Orfűn…

Minden szempontból kitűnően kezdődött el számunkra a 2021-es szezon, hiszen az Orfű Rallye-n abszolút harmadikak lettünk, a 6-os kategóriát, valamint a 2WD kupát megnyertük, a hazaérkezésünk után pedig három nappal a párom egy csodálatos kisfiúval ajándékozott meg. Tökéletes volt az április vége.

Elenged a kis trónörökös az Eger-Ózd Rallye-ra?

Igen, ő hamar beleegyezett, a párommal viszont már egy picit komolyabb megbeszélést kellett folytatnom a témával kapcsolatban, de végül ő is az áldását adta rá. Köszönjük szépen neki.

Egri vagy, de nem teljesen ismeretlenek neked az ózdi szakaszok sem.

Királdon 2014-ben mentem utoljára, akkor a Rali Túrában Krehlik Nándinak navigáltam. Sátán, a hosszabb nyomvonalon 2016-ban autóztam utoljára.

Tervek, vágyak, álmok?

A szokásos elképzelésekkel vágunk neki a hétvégének. Szeretnénk célba érni, jól érezni magunkat és hibák nélkül teljesíteni a versenytávot. A lényeg, hogy a jó kedvünk meglegyen. Ha ezt sikerül még egy szép eredménnyel is megfejelnünk, akkor mi roppant boldogok leszünk vasárnap este.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen mindenkinek a segítséget!

Kozsó, Peti, Dinci, Szabó Krisz, M-Heros Team

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!