Több napos és nézők előtt

Turán Frigyes és Bagaméri László az előttünk álló hétvégén, hosszú idő után ismét szurkolók előtt versenyezhet az R5-ös Volkswagen Polo GTI-vel. A Mercarius Országos Rally Bajnokság következő futamán, a Q8 Oils Ózd-Eger Rallyn hatalmas mezőny várható, hiszen előzetesen több mint kétszáz páros adta le indulási szándékát.

– A pandémiás időszak miatt régóta nem rendeztek ilyen hosszú futamot a magyar bajnokságban, mindenki nagyon várta már, hogy visszatérjenek a régi ralis idők – fogalmazta meg érzéseit az aszfaltos futammal kapcsolatban Turán Frigyes. – Különleges verseny lesz, hiszen ilyen formában a két város, egy hétvégén még látta vendégül a mezőnyt. Pénteken az ózdi salakos prológgal kezdőik a hétvége, ahol már a nézőkkel is találkozhatunk, majd szombaton Ózd környékén, vasárnap pedig Eger térségében versenyzünk, két nap alatt 170 versenykilométer vár ránk.

Bagaméri László navigátor hozzátette: nagyon örülnek, hogy a verseny a szurkolóknak is látogatható lesz, biztos benne, hogy sokan várják már ezt az élményt.

– Nekem mindig nagy löketet és plusz motivációt jelent a nézők jelenléte a pályák szélén, alig várom, hogy érezzem az energiájukat – tette hozzá Bagaméri László – Alapvetően ezeket a szakaszokat már ismerjük a korábbi évekből, tempós gyorsaságik váltják majd egymást, jó versenynek ígérkezik. Persze az időjárás mindig tud meglepetést okozni, mint ahogyan tette legutóbb Boldogkőváralján is. Ettől függetlenül bízom benne, hogy ezúttal ebből a szempontból is szerencsénk lesz.

Az aszfaltos Q8 Oils Ózd-Eger Rallyn a versenyzőkre a két versenynap alatt tizennégy gyorsasági szakasz vár. Az ózdi rajtot követően vasárnap este a célba érkezett egységeket a hevesei megyeszékhelyen köszöntik majd.

– Mint mindig, most is próbálunk maximálisan felkészülni és mindent beleadni, hogy sikeres hétvégét zárjunk – tette hozzá Turán Frigyes. – Pozitívan állunk a versenyhez, a céljaink nem változtak, szeretnénk kiadni magunkból a maximumot és jó eredménnyel zárni a szezon második versenyét. Bízunk benne, hogy az előző futamon szerzett pontjainkat is meg tudjuk tartani, és ezen a hétvégén is gyűjtünk még hozzá.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!