Lesz murva

Több mint 100 autós mezőny, világsztár versenyzők, old timerek, Rally2 és Rally3-as csaták, hazai rallye legendák és akár egy Subaru Imprezza WRC-s álomutazás is vár a rajongókra, a Kazincbarcika Rallye-n, július 2-3-án. A szervezőbizottságból Juhász Istvánnal beszélgettünk, aki a várható jó hangulat közepette is a szabályok betartására kéri a futamra érkező versenyzőket és szurkolókat egyaránt.

2021-ben rohamtempóban kellett összeraknotok a Kazincbarcika Rallye visszatérését, sőt még a kevés időtökből is „buktatok” egy hónapot, amikor előre léptetek a Pálháza Rallye helyére. Mégis az Év Rally2-es versenye lett. 2022-ben már volt időtök mindenre. Milyen volt így a munka?

Könnyebb nem, de jobb. Igyekeztünk időben nekikezdeni a szervezésnek, mert tudtuk, hogy rengeteg lesz a feladatunk, és sejtettük, hogy nem fog minden zökkenőmentesen menni. Tény és való, hogy sokkal nyugodtabb volt úgy dolgozni, hogy kb. háromszor annyi idő állt a rendelkezésünkre, mint egy évvel korábban. Az Önkormányzattal nehézkes volt kicsit az egyeztetés, pedig én attól tettem függővé, hogy nekilássunk e egyáltalán a Kazincbarcika Rallye szervezéséhez? Célt értünk, és elmondhatom, hogy jelenleg egészen jól is állunk. Már készülnek a nyomdai anyagok, az itinerek is, szépen haladunk a biztonsági tervvel, majdnem mindennel teljesen készen vagyunk. A szóbeli megállapodásunk megvan mindenkivel, de két önkormányzattól még jelenleg is várjuk az írásos megerősítést, mert csak azok birtokában mehetünk tovább a rendőrséghez. Szóval van még, híjunk, akadnak döcögősebb pillanatok is, de hamarosan minden ki fog simulni. Tavaly az ősz, a korai sötétedés, és a hideg nehezítette a dolgunkat, most a nyár, illetve a szabadságolások. Nem könnyű az életünk abból a szempontból, ha mindenkinek jót akarunk tenni.

Sőt! Meleg is lesz. 🙂

Várhatóan. 🙂 Pénteken 17 órakor a Városháza üléstermében a sajtótájékoztatóval kezdődik a Kazincbarcika Rallye, majd 18 órától közönségtalálkozóval – többek közt Frank Kelly részvételével folytatódik a program, Kazincbarcikán, a Főtéren, a Zenélő szökőkútnál.

Valamennyit változtak idén a pályák. Mesélnél róluk egy kicsit? A térképek nyilvánosak, de több kérdés is érkezett már hozzánk a szakaszokkal kapcsolatban. Lesz murva?

Megnyugtatok mindenkit, a Bánya út, a sokak által kedvelt murvás szakasz idén is benne van a rudabányai gyorsaságiban, csak nem ott lesz a rajt. 2021-ben Felsőtelekesen és Kánón át haladtunk Imola irányába. Akkor az imolai Polgármesterasszony nem adta áldását a terveinkre, és ez minden igyekezetünk ellenére az idei évre sem változott, így a klasszikus Kánó-Imola-Ragály gyorsaságit ezúttal sem tudtuk összerakni. A tavalyi versenyen én kissé gyorsnak ítéltem meg azt a tempót, ahogy a mezőny Felsőtelekesen áthaladt, ezért megvariáltuk 2022-re ezt a gyorsaságit. Máshonnan lesz a rajt, ez ad némi új ízt a régi kánói gyorsaságinak, bár ezzel Felsőtelekes lakosságát zártuk be, immár három irányból. Szerencsére megértőnek bizonyultak az ottlakók, partnerek ebben, nagyon köszönjük nekik! A murvás részt mindenképpen bele szerettük volna építeni az útvonalba. A 2010-es Kazincbarcika Rallye-n Hadik Andrással én is mentem a Bánya úton, akkor még eléggé hepehupás, lyukas volt, most viszont újra jó minőségű lesz. Fel van újítva, akik a Dunakanyar Rallye-ra teszteltek, ezt már megtapasztalhatták. Felsőkelecsény és Rudabánya közt egy gyönyörű szerpentinen fog felkapaszkodni a mezőny, áthaladnak Rudabányán, a Kápolnánál fognak befordulni a murvára, ezután térnek majd el Szuhogy felé. Ez lesz a Kazincbarcika Rallye leghosszabb szakasza a maga 12,45 kilométeres hosszával. A Kánó-Imola a szőlősardói gyorsasági felől jön. Szőlősardó vonalvezetése még most is csodálatos, de arra még gyúrnunk kell bőven, hogy megkapjuk, mert a vége felé van egy Nemzeti park. Ez nehézségeket jelent és meg is drágítja lényegesen a pályát. Az aszfalt teljesen fel van újítva, a sokak által kedvelt nagy ugratót pedig átalakították, csökkentették kb. 2 méterrel a magasságát, ám a pálya még így is szenzációs. Dolgozunk rajta, hogy előbb-utóbb megkapjuk, talán akkor sikerülhet, ha a Rally1 mezőnye is meghívót kap a Kazincbarcika Rallye-ra. Úgy esetleg beleférhet a büdzsébe. A szőlősardó gyorsasági útvonalán a Teresztenyei elágazástól rajtol a verseny harmadik gyorsaságija, az Égerszögi elágazásnál fordulnak el a versenyautók Kánó felé, ez szintén egy csodálatos rész. Innentől kezdve már sokaknak ismerős a pálya Imoláig. A cél után lesz a Rallye Rádió élő bejelentkezése is. Sajókaza-Felsőnyárád lesz az első gyorsasági, 2021-hez képest fordított irányban. Tegnap jártam be én magam is a szakasz biztonsági vezetőjével, és munkatársaival, – a veszprémi csapat fogja felügyelni ezt a gyorsaságit – akik azt mondták, hogy egyszerű, de mégis komplex kis gyorsasági ez. Csak annyit válaszoltam rá, hogy várjátok ki a végét, mert a sajókazai fehér aszfalt úgy tud csúszni a hőségben, mint a jég és bizony elég jó időre van kilátás a versenyhétvégén. Akik nem ismerik a pályát, érheti őket váratlan meglepetés emiatt.

Hol tart a nevezés?

Péntek óta babonából sem néztem meg a listát, akkor már 100 autó felett jártunk. Tettünk ki egy bejegyzést, hogy figyeljen mindenki arra, hogy hétfőn éjfélkor van a nevezési zárlat, ne maradjanak le. Remélem, hogy annyian összesereglenek azért Kazincbarcikára is, ahányan az előző fordulóban, az Eger Rallye-ra ellátogattak. Ott 119 páros jelezte részvételi szándékát a megmérettetésen. A Regularity-ben jól állunk, a Just4Fun-osok közül 26 duó igazolt vissza nekünk, remélem, hogy elérjük a 120 autót. Az tény, hogy a tavalyi hirtelenjében összehozott évtől sokkal, de sokkal jobban állunk nevezőkkel, bár akkor csak a Rally2 látogatott el élesben hozzánk, most pedig jön a Rally3-is, és idén is lesznek tesztelők, néhányan. Szerintem becsülettel ki fogják, ki fogjuk szolgálni a közönséget. Lesz látvány, lesz lógatás, lesznek, akik gyorsan mennek majd, jön az All Star mezőny, lesz világsztárunk, látványos salakszórás, úgyhogy sokan már a magyar Legend-ként tekintenek a Kazincbarcika Rallye-ra. Igyekszünk erre rá is szolgálni.

Ikonikus helyszínen rendezitek meg a prológot, bár nem ez volt a terv…

Mi Kazincbarcikán szerettünk volna egy jó széles, négysávos úton kijelölni prológ helyét, drónnal, egy órás élő, televíziós, valamint Rallye Rádiós közvetítéssel, és a többi körítéssel. De az ötletünket, a tavalyi emlékekre való tekintettel a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság fenttartásokkal fogadta és végül az Önkormányzattól eltérően nem kívánt mellé állni. Ők nem felejtették még el a 2021-es, körforgalmas csapatást a belvárosban… Mi azért fogunk dolgozni idén, hogy mindenki homlokáról eltűnjenek a ráncok, és 2023-ban megvalósíthassuk az eredeti elképzeléseket. Ehhez elengedhetetlen lenne, hogy ezúttal mindenki normálisan közlekedjen az etapokon, az átvételekre menet, és ne legyenek a tavalyihoz hasonló kihágások, driftelések. Ezért költöztettük át Miskolcra, a népkerti salakmotor arénába a prológot. Sok rendezvénynek ad otthont idén is Kazincbarcika. Itt járt, sőt rajtja és célja is volt Kazincbarcikán, a Tour de Hongrie kerékpáros körversenynek, lesz Kolor fesztivál, nagy futóverseny, nem szerethet mindenki mindent, ami zajjal, nagy nyüzsgéssel jár. Viselkedjünk úgy, hogy az a lehető legkevésbé zavarja a verseny útvonalán a lakosságot!

Vándorserleg?

Természetesen lesz, ami idén is a leggyorsabb borsodi párost illeti majd a 200000 Ft-os pénzdíjjal együtt. Ezt tavaly Üveges Sándorék nyerték meg, Sanyi ráadásul éppen kazincbarcikai illetőségű. Ezt most hozni fogja magával, és ha lesz náluk gyorsabb, át fogja adni a győztesnek.

A 200000 Ft-ot is? 🙂

Azt kétlem, 🙂 ám a kupa gazdát cserélhet. Ezen kívül a Green Plan KFT-nek köszönhetően egy éves díjunk is van, ami nem kevesebb, mint 2000000 Forint. Ezt a kiírás értelmében bajnokságtól függetlenül a legeredményesebb borsodi páros kapja majd a szezon legvégén. Legjobb tudomásom szerint jelenleg egy Rally3-as duó „tartja a markában” ezt a különleges és értékes díjat. Hosszú még az év, változhat a helyzet, de a Kazincbarcika Rallye apropóján megfelelő hangsúlyt fogunk fektetni ennek a külön versenynek a promótálására.

Akhilleusz ináról is beszélgessünk! Lesz e belépődíj?

Lesz. Tudom, hogy ez mindenki számára fájó pont, de nem tudunk mit tenni, szükség van a nézők részéről is a hozzájárulásra, így lehet csak teljes a költségvetés. Máshogy nem tudnánk összehozni a versenyt. Három gyorsasági szakaszt záratunk le a Rally2 és a Rally3 Bajnokságnak, akiknek a nevezési díja nagyjából a fele, mint a Rally1-es versenyzőknek. A költségeink, a pályák bérleti díja, a sportbírók, a mentők, a rendőrség, és minden más egyéb ugyanannyiba kerül, mintha egy Rally1 részvételével zajló versenyt rendeznénk. Nagyon drága minden, szükségünk van a szurkolók segítségére is, amit nagyon köszönünk, a megértésükkel együtt. Szeretnénk, hogy mindenki olyan jó szájízzel térjen haza, mint tavaly. A salakpályára 3000 Ft lesz a belépő, ez a jegy természetesen másnapra, a gyorsaságikra is érvényes. Lesznek betétfutamok, lesz nézőautóztatás, sok-sok érdekességgel várjuk a nagyérdeműt. Vasárnapra 1000 Ft-ért lehet majd beugrót venni, ami egy 90 perces focimeccs 3000 Ft-os árához képest kifejezetten versenyképes ajánlat.

A nézőautóztatás, pláne egy igazi Subaru Imprezza WRC-vel szerintem sokak fantáziáját megmozgatja. Hogy lehet beülni Csík Zoli, vagy valaki más mellé a salakra?

Csík Zoli volt az első, aki felajánlotta a Subaru-ja jobb1-ét arra a célra, hogy egy jótékonysági akció keretében segítsünk egy rászoruló egyesületnek, intézménynek. Utána jelentkezett többek közt Ifj. Bihari Péter és Janovich Roland is, hogy megautóztatna valakit, aki tombolát vásárol a https://borsodmotorsport.hu/tombola oldalon, és egy kis szerencsével a nevét kisorsoljuk. A fiúk igazi lavinát indítottak el, sokan csatlakoztak hozzájuk, így napról napra nő az esély arra, hogy több rajongó is belülről tapasztalhatja meg, hogy milyen érzés a salakon körözni kilinccsel előre. A tombola teljes bevételét – amit mi is kiegészítünk majd egy összeggel – az országban egyedülálló Nagybarcai Különleges Gyermekotthon árvái kapják meg. Tombolát vásárolni a Kazincbarcika Rallye hivatalos honlapján, a tombola menüpontban, és a fenti linken lehet. Minden elérhetőséget kérünk pontosan megadni, hogy értesíteni tudjuk a szerencsés nyerteseket! A sorsolást természetesen élő adásban fogjuk közvetíteni. Húzzunk bele, hogy minél többet adhassunk a Gyermekotthon kis lakóinak! Egészen június 26-áig van lehetőség a tombolák megvásárlására, ne maradjatok le róla! Minden érdeklődőt, rajongót szeretettel várunk a salakra és másnap a gyorsaságikra is, hiszen azt gondolom, hogy a csapatommal együtt mindent megtettünk azért, hogy egy élményekben gazdag hétvégén vehessen részt mindenki a Kazincbarcika Rallye-n, 2022-ben is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!