Mészáros Zsolt és Egerszegi Dávid nagyon tudatosan építi fel az évét, egyre jobban megbarátkoznak a Peugeot 208R2-jükkel és a legjobb az, hogy az egri bronzérem után, Mórról már ezüsttel térhettek haza. Hogy Pálházán mi lesz ebből a sorozatból? Ki tudja… Mészáros Zsolttal beszélgettünk.
Fokozatosan, lépésről lépésre építitek fel az éveteket, Egerben már dobogóra állhattatok a 6-os kategóriában. Mit vártatok a Vértes Rallye-tól?
A Vértes Rallye, vagy Székesfehérvár Rallye egy igen érdekes verseny a számunkra, kétszer is rajthoz álltunk már rajta, akkor még a P13-as géposztályban, BMW-vel és sikerült egyszer a kategóriánkban a dobogóra is felállnunk. Amennyire lehetett a pályákat jó alaposan átnéztük, illetve begyakoroltuk, mert elsőkerekes kocsival még soha nem mentünk itt, nem tudtuk pontosan, hogy mi vár majd ránk az igencsak tempós gyorsasági szakaszokon. Az autót igyekeztünk már az első szekcióra jól beállítani, de nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük.
Mi volt a gond a beállításokkal, és hogyan sikerült a versenyetek?
A lengéscsillapító beállításai nem lettek megfelelőek, plusz a harmadik szakaszon, Nagyvelegen, kb. másfél kilométeren keresztül elkapott az eső, és ez alaposan megtréfált minket. A második körben, az első szakaszra, Oroszlányra már felszáradt minden, az esőnek nyoma sem volt, a szervizben pedig a PSZA-s fiúk állítottak a futóművön, ami szenzációs lett. Kifejezetten az előnyére változott az autónk kezelhetősége. Ezt az óra is alátámasztotta, mert ekkor vettük át a verseny értékelésében, a 6-os géposztályban a második helyet, amit a célig már ki sem engedtünk a kezünkből. A második szekcióban minden pályán tudtunk magunkhoz képest gyorsulni, a legtöbbet Oroszlányon, ahol mintegy 18 másodpercet adtunk önmagunknak, teljesen biztonságos autózással. Szinte mindig pontszerző helyen zártunk a Peugeot-s futamainkon, de ennyire jól még nem szerepeltünk korábban a 208-assal. Ennek örülünk, mert azt látjuk, hogy szépen gyorsulunk, Dáviddal pedig kizárólag pozitív irányba tart, és versenyről versenyre erősödik a kapcsolatunk, miközben a dobogós helyezésekre is egyre jobb eséllyel pályázunk. Ezt valószínűleg a PSZA Motorsport kiváló felkészítő munkájának, a verseny közbeni gyors reagálásuknak és a kocsiban uralkodó jó hangulatnak is köszönhetjük. Nagyon örültünk az eredménynek, maximálisan elégedettek vagyunk, az első perctől az utolsóig tökéletes volt minden a Vértes Rallye-n.
A Pálháza Rallye-n akár meg is ismételhetitek ezt a sikert? Ott lesztek?
Igen, ha valami nagyon nagy dolog nem jön közbe, akkor ott leszünk, és megpróbáljuk majd a zempléni versenyt is magabiztosan befejezni. Az lenne a legfontosabb a számunkra, hogy a célban, pontokat szerezve zárjuk a novemberi futamot, de törekedni fogunk a minél jobb eredmény megszerzésére is, természetesen az elsődleges célkitűzésünk szem előtt tartása mellett. A 6-os géposztályban a második helyen állunk jelenleg az éves értékelésben.
Ha jól végződne Pálháza, akkor megszerezhetnétek a bajnoki címet?
Ahhoz irgalmatlanul nagy szerencse kellene, ráadásul az minden elképzelésünket jócskán felülmúlná, hiszen 2020-at mi egy tanuló és gyakorló évnek terveztük, és a versenynaptárunkban még a Mikulás Rallye is benne van. Nem számítottunk rá, hogy nekünk az éves pontversenyben ilyen számolgatásban is részt kell vennünk. De csöppet sem bánjuk ezt a kellemes terhet, mert örülünk, hogy ennyire rövid idő alatt és ennyire jól sikerült beleszoknunk az új autónkba.
Rallye2.hu – Salánki Gábor